Nemzetközi foci sport

Diego Maradona úgy ünnepli a születésnapját, ahogyan csak ő tudja

Ma ünnepli 59. születésnapját a világ labdrúgásának egyik ikonikus alakja, Diego Maradona. A zseniális labdarúgó aktív pályafutása után nem ért el hatalmas sikereket edzőként, de így is emlékezetes pillanatokkal ajándékozott meg bennünket az elmúlt években. Összeszedtük a 21. század legviccesebb Maradona-pillanatait.

Én a nőket szeretem!

Maradona miután távozott a Racing edzői posztjáról évekre eltűnt, később derült ki, hogy kábítószer-elvonókúrára kellett mennie. Visszatérése után rögtön nemes feladatot kapott, 2008-ban az argentin válogatott szövetségi kapitánya lett. Ki is juttatta csapatát a 2010-es világbajnokságra, ahol az egyik legszórakoztatóbb sajtótájékoztatókat adta.

Egyik alkalommal a BBC újságírója felvetette, mennyit ölelgeti a játékosait és megkérdőjelezte a barátságos gesztus őszinteségét. A tolmácsolás alkalmával viszont valami nagyon félrement, Maradona szeme kikerekedett a kérdés hallatán és hevesen tagadta, hogy homoszexuális lenne.

Ezt egyébként nem is sokan vitatták a 2018-as vébé után, ahol olyan heves csókot váltott aktuális kedvesével az argentin, hogy a brazil legenda, Ronaldo inkább elfordult a párostól.

Fotó: Laurence Griffiths/Getty Images

Maradona balszerencsét hoz?

A 2014-es világbajnokság sem maradt Maradona-pillanat nélkül. Az Argentin Labdarúgó Szövetség akkori elnöke, Julio Grondona azt mondta, hogy a legendás focista balszerencsét hoz a válogatottnak. Odáig ment Grondona, hogy szerinte Lionel Messi azért lőtt későn gólt Irán ellen, mert csak azután szabadult föl, hogy Maradona elhagyta a stadiont. Erre elég egyértelmű választ adott Maradona: élő adásban beintett az elnöknek.

Maradona mennybemenetele

Ha pedig világbajnokság, ki tudná elfelejteni azt a műsort, amit 2018-ban művelt Maradona a lelátón! A Nigéria elleni sorsdöntő meccs előtt egy nigériai nővel perdült táncra, majd amikor Messi góljával előnybe került Argentína, az égre nézett és úgy tűnt, arra vár, hogy felszálljon örömében. Tegyük hozzá, később majdnem elaludt ugyanezen a meccsen és utólag az is kiderült, hogy kis híján el is ájult.

A mutogatás ezen a meccsen sem maradt ki a repertoárból, miután belőtte Argentína a győztes gólt, olyan hevesen küldte az egyértelmű jelzéseket, hogy meg kellett fogni, nehogy lezuhanjon.

A táncmester

Szerencsére nem csak azzal véteti észre magát Maradona, hogy nem tud viselkedni. Edzői karrierjének visszatérő momentuma a bulizás és a különböző táncaiból egy egész estés műsor is kijönne. A Dorados de Sinaloa edzőjeként például akkor is óriási parti volt, ha kikapott a csapata, de a legnagyobb buli a másodosztályú bajnokság döntőjébe jutása után volt.

Az argentin Gimnasia La Plata kispadjának átvétele után is bemutatott egy látványos táncot Maradona, de erre a produkciójára már nem találjuk a jelzőket.

La La La

Akadt pár emlékezetes sajtótájékoztatója Maradonának, de abban azért mindenki egyet ért, hogy nem a szavak embere. Ennek ékes bizonyítéka volt, amikor 2018 novemberében megkérdezték, hogyan értékelné csapata szezonját. Válaszként legalább tíz másodpercig nem tudott egyetlen szót sem kinyögni, de később is nehezen rakott össze néhány értelmes mondatot.

Születésnapi trón

Végül 59. születésnapja alkalmából is emlékezetessé tett egy meccset. A Newell’s Old Boys otthonában pályára lépő Gimnasia de la Plata edzőjeként ugyanis nem a kispadról figyelte a mérkőzést, hanem a hazai csapat ajándékaként egy trónról. Szerencsét is hozott a születésnapi ajándék, az előzékeny házigazdának bizonyuló Old Boyst 4-0-ra tömte ki Maradona csapata.

Kiemelt kép: Marcelo Endelli/Getty Images

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.