Nemzetközi foci

Balakov nem a rasszista botrány, a bűnrossz teljesítmény miatt mondott le

Négy nappal a nagy közfelháborodást keltő Bulgária-Anglia labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzés után lemondott a balkáni ország válogatottjának szövetségi kapitánya, Kraszimir Balakov.

A bolgár szövetség (BFS) pénteki tájékoztatása szerint Balakov csapata gyenge teljesítménye miatt adta be a lemondását, amit elfogadtak. A szakember kiemelte, hogy a döntésének nincs köze Bojko Boriszov miniszterelnök kéréséhez, aki a rasszista megnyilvánulások miatt kétszer is félbeszakított mérkőzés után lemondásra szólította fel Boriszlav Mihajlovot, a BFS elnökét. A sportvezetőnek nem állt szándékában önként távozni, de a kormány nyomására végül mégis megtette.

A következő zárt kapunál Orbán majd lemondatja Csányit?
A bolgár drukkerek sokadik rasszista balhéját a miniszterelnök már nem hagyta szó nélkül, és lemondatta a helyi futballelnököt. Jó lesz, ha a magyar szurkolók is okulnak a Szófiában történtekből.

Balakov közölte, a türelme fogyott el. Bulgária az A csoportban az ötödik, utolsó helyen áll, hét mérkőzésen három döntetlen és négy vereség a mutatója.

Az 53 éves szakember szerint a találkozó előtt és alatt minden tőlük telhetőt megtettek, hogy ne történjen rendbontás.

Bulgária nem rasszista ország

hangsúlyozta.

A hétfői, szófiai találkozót először a vendégek 2-0-s vezetésekor a 28. percben kellett félbeszakítani, mert a hazai drukkerek folyamatosan huhogtak, amikor az angolok színes bőrű játékosainál, köztük Tyrone Mingsnél és Raheem Sterlingnél volt a labda.

A nézők egy része náci karlendítést mutatott be, mások UEFA-emblémás pólókat emeltek a magasba, de az európai szövetség mottójának számító respect (tisztelet) helyett no respect felirattal. A műsorközlő többször felszólította a közönséget a rasszista megnyilvánulások befejezésére, de a 43. percben ismét félbeszakították a játékot egy időre. A második szünetnél több tucat bolgár huligán távozott a lelátóról. Ezt követően be tudták fejezni a mérkőzést, amelyet az angolok 6-0-ra nyertek meg.

A szövetség elnöke az első áldozata a bolgár szurkolók rasszizmusának
A bolgár kormány nyomására kedden lemondott posztjáról Boriszlav Mihajlov, a helyi labdarúgó-szövetség elnöke.

Balakov – több játékosához hasonlóan – a mérkőzés után közvetlenül még úgy nyilatkozott, hogy ők mindebből a meccs közben nem hallottak semmit. A szakember kedd este újságíróknak elektronikus úton küldött nyílt levelében viszont már bocsánatot kért az angoloktól a bolgár szurkolók egy részének viselkedése miatt.

A bolgár rendőrség szerdán közölte: az azonosított elkövetőkkel szemben eljárást kezdeményez.

Négy szurkolót már lekapcsoltak a rasszista balhé miatt
Akcióba lendültek a bolgár rendőrök az angolok elleni viharos meccs után.

Azóta már tizenkét személyt állítottak elő, akik a gyanú szerint rasszista magatartást tanúsítottak az összecsapáson. Az európai szövetség (UEFA) fegyelmi eljárást indított a bolgárokkal szemben.

Kiemelt fotó: Ben STANSALL / AFP

Olvasói sztorik