Nemzetközi foci

Ha Valverde elbukik, argentin edzőt hozhat a helyére a Barcelona

Sajtóhírek szerint Marcelo Gallardo képbe került a katalánoknál.

Nem kezdte túl jól a szezont az FC Barcelona, amely a spanyol LaLiga első hét fordulójában már nyolc pontot veszített (egy döntetlennel és két vereséggel), így 13 egységgel a negyedik helyen áll a Real Madrid (15 pont), Granada és Atlético Madrid (14-14) trió mögött. A Bajnokok Ligájában egy 0-0-s döntetlennel kezdett a Borussia Dortmund vendégeként, majd szerdán Luis Suárez duplájával győzte le az Internazionalét, úgy, hogy az olaszok a második perctől egészen az ötvennyolcadik minutumig vezettek.

A Barca vezetőedzője, Ernesto Valverde sem úszta meg az ilyenkor a sajtó felől érkező kritikát: több lap már a leváltását emlegette, míg most a TNT Sports rukkolt elő egy újabb értesüléssel – a lap szerint már megvan, ki válthatja Valverdét a kispadon.

A TNT szerint a korábbi 44-szeres argentin válogatott, jelenleg a River Plate-et irányító Marcelo Gallardóval már fel is vette a kapcsolatot a klub. Azt írja, a váltás akkor jöhet szóba, ha Valverdével nem javul a katalánok játéka a következő hónapokban. A megkeresésre az argentin edző már reagált is: köszönte a lehetőséget, de jelezte, ő most csak a jelenlegi feladataira akar koncentrálni.

Gallardo 2011-ben fejezte be játékos-pályafutását az uruguayi Nacionalban, majd ugyanitt edzőnek állt, s a következő szezonban meg is nyerte csapatával a bajnokságot – aztán távozott a klub éléről. 2014-ben már az argentin River Plate mutatta be, mint új vezetőedzőt, mellyel azóta kétszer nyert Libertadores Kupát (2015, 2018), Argentin Kupát (2016, 2017), háromszoros Recopa Südamericana-győztesnek mondhatja magát (2015, 2016, 2019), és egy-egy alkalommal a Copa Südamericánát (2014) és az argentin Szuperkupát (2017 is megnyerte.

Kiemelt kép: Alejandro Pagni/AFP

Olvasói sztorik