Nemzetközi foci

Magyar edzőt kapott a Szpartak Moszkva

Már tavaly sem lehetett elégedett az 5. hellyel a Szpartak Moszkva vezetése, de a 22-szeres bajnok és 13-szoros kupagyőztes a 2019-2020-as idényben még gyengébben szerepel.

A csapat az orosz élvonal első 11 fordulóját követően négy győzelemmel, két döntetlennel és öt vereséggel a 9. helyen áll úgy, hogy a legutóbbi négy meccsét elbukta. A vasárnapi, Orenburg elleni hazai 1-2-t követően a klub vezetése elfogadta Oleg Kononov edző lemondását.

Büszke fradista a Szpartak Moszkva magyar edzője
Ifjabb Kuznyecov Szergej árulkodó neve ellenére magyar állampolgár. A Ferencvárosban tanulta meg a futball alapjait, de soha nem hitte volna, hogy valaha edző lesz belőle. Pláne nem külföldön, az egyik álomcsapatánál.

Helyére eddigi segítőjét, ifjabb Szergej Kuznyecovot nevezte ki, akinek nevét ismerhetnek a magyar szurkolók is. Egyrészt, mert édesapja 1991 és 1993, majd 1994-95-ben a Ferencváros labdarúgója volt, és szerepelt a csapattal a Bajnokok Ligájában is, másrészt a fia a zöld-fehéreknél nevelkedett, 2001 és 2003-ban 12 tétmérkőzésen szerepelt is a Fradiban, végül tavaly hagyta abba a futballt, és lett előbb az Arszenal Tula, majd a Szpartak Moszkva másodedzője.

A 37 éves, magyar állampolgársággal rendelkezdő szakember vasárnap az FK Krasznodar otthonában mutatkozik be.

Kiemelt fotó: Spartak.com

Olvasói sztorik