Nemzetközi foci

A szlovákok stadionját is bezáratta egy meccsre az UEFA

A mieink elleni Európa-bajnoki selejtezőn történtek miatt a riválist is megbüntették.

A magyar mellett a szlovák szövetséget is megbüntette az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a két ország válogatottjának szeptember 9-i, budapesti mérkőzésén történt szurkolói rendbontások miatt – jelezte az MTI.

A szlovákoknak október 10-én, a Wales elleni Európa-bajnoki selejtezőjüket kell nézők nélkül lejátszaniuk, emellett 20 ezer eurós (6.65 millió forint) bírságot is kell fizetniük.

A szlovák szövetség amellett, hogy az UEFA fegyelmi testületétől kapott tájékoztatásról beszámolt, jelezte: fellebbez az ítélet ellen, és minden lehetséges jogi eszközzel igyekszik elérni, hogy ott lehessenek a szurkolók a nagyszombati (trnavai) stadionban.

Pénteken derült ki, hogy a magyar szövetségnek (MLSZ) a 2-1-es szlovák győzelemmel zárult mérkőzésen elhangzott rasszista, kirekesztő megnyilvánulások miatt zárt kapuk mögött kell megrendeznie Azerbajdzsán ellen október 13-án a hazai Európa-bajnoki selejtezőjét, illetve mintegy 20 millió forintos büntetést kell befizetnie az UEFA-nak. Az MLSZ is jelezte, hogy fellebbezést nyújt be, és ezzel párhuzamosan kéri a biztonsági szakemberektől a sportszerűtlen szurkolók azonosítását.

Kiemelt kép: mlsz.hu

Olvasói sztorik