Nemzetközi foci

Néhány hete elzavarták volna, most mégis Gareth Bale mentette meg a Real Madridot

A Real Madrid szurkolói alighanem áldották a klubvezetők eszét, amiért nem engedték el Gareth Bale-t kínába. A walesi támadó egész nyáron beszédtéma volt, hogy elszerződik, végül azonban maradt. Vasárnap este pedig minden drukker az ő nevét skandálhatta.

A Real már nem tud jól kijönni Zidane és Bale szkanderozásából
Zidane-nak nem kell a keret legjobban fizetett játékosának számító Bale, aki sokat volt sérült és nem közelítette meg Ronaldo statisztikáit. Eldöntött viszont három finálét, és a Real rendesen égeti magát az érdekes fordulatokat hozó szappanoperával.

A spanyol bajnokság harmadik fordulójában ugyanis a Villarreal kétszer is vezetést szerzett, Gerard Moreno a 12., Moi Gomez pedig a 74. percben vette be Thibaut Courtois kapuját. Csakhogy a Real Madridot kihúzta a csávából Bale, aki az első félidő végén egy szép kombinációval, a meccs hajrájában pedig egy egyéni villanás után egyenlített.

Az első Bale-gól:

A második Bale-gól:

Az egyetlen szépséghiba, hogy az utolsó percben összeszedte a találkozón második sárga lapját is, így a következő fordulóban biztosan nem számíthat rá Zinedine Zidane.

Vasárnap korábban a madridi csapat, az Atlético Madrid is bajba került, de a városi rivális az utolsó pillanatban behúzta a meccsét, így már most lépéselőnybe került a bajnokságban az eddig öt pontot gyűjtő Real Madrid és négypontos Barca előtt.

Végeredmény – LaLiga, 3. forduló

Villarreal–Real Madrid 2-2 (1-1)
Gólszerző: Moreno (12.), Gomez (74.) ill. Bale (45., 86.)
Kiállítva: Bale (94.)

korábban
Atlético Madrid–Eibar 3-2 (1-2)
Gólszerző: Félix (27.), Vitolo (52.), Thomas (90.) ill. Charles (7.), Arbilla (19.)

Kiemelt kép: David Ramos/Getty Images

Olvasói sztorik