Nemzetközi foci

Óvatos duhaj volt a Fradi Litvániában

Hiába a négyszer értékesebb keret, a jobb egyéni képességek, a Ferencváros láthatóan tartott a Suduvától az EL-selejtező rájátszásának első meccsén. Elemzés.

„Tipikus Suduva-meccs” – ecsetelte litván újságíró ismerősöm, amikor az FK Suduva-Ferencváros (0-0) EL-selejtező lefújása után nem sokkal arról kérdeztem, mennyire tetszettek neki a látottak. „Semmi meglepetés: ők minden meccsen ezt csinálják, otthon is, a bajnokságban is. Borzasztó lehet egy ilyen csapat ellen játszani.”

Európa Liga: büntetőtől fosztotta meg a Fradit a játékvezető
Hogy jogostól, vagy sem, azt mindenki döntse el maga.

A kommentátorként is dolgozó Paulius Jakelis már a párharc előtt sem árult zsákbamacskát. Amikor arról kérdeztem, mire számítsak a Suduvától, kertelés nélkül azt mondta: semmi jóra. „Három éve ugyanazt a focit játsszák. Nagyon mély védekezés – mindig öt védő -, kompakt szerkezet, és ebből indított kontrák. A hosszú labdáik kiválóak, simán átrugdossák az ellenfél letámadását, rögzített helyzetekből pedig egyenesen életveszélyesek.”

Szihnyevics helyett Boli, Sigér a kezdőben

A játék képét elnézve a Fradi tökéletesen felkészült litván ellenfeléből. „Uraltuk a meccset, az történt a pályán, amit mi akartunk” – magyarázta a lefújás után adott pályaszéli interjújában Sigér Dávid. Árulkodó megjegyzés: a Ferencváros ezek szerint nem akarta mindenáron letolni a pályáról az ellenfelét. Rebrov taktikája ugyanis óvatos, hovatovább talán túlságosan is tartózkodó volt a meccsen – pláne, ha a keretek értéke között meglévő mintegy négyszeres(!) különbség felől közelítünk.

Az FTC-ben Szihnyevics sérülése miatt ezúttal kezdőként kapott szerepet a frissen igazolt center, a norvég gólkirály Franck Boli. Mögötte a jól ismert Tokmac-Skvarka-Zubkov tengely állt össze, a középpályán Sigér újra kiszorította a csapatból Ihnatenkót. A védelmet sem variálta át Rebrov, a szokott kvartett (Lovrencsics, Blazic, Dvali, Heister) kezdett Marijampoléban.

A litvánok edzője, a kazah Vladimir Cseburin nem akarta feltalálni a spanyol viaszt, hanem egyszerűen feltette azt az öt védőt, amiről Jakelis is beszélt előzetesen. A védelem előtt nagyon szorosan három középpályás (Renan, Matulevicius, Verbickas) kapott szerepet, de még a két csatár, a horvát Tadic, illetve a bosnyák Topcagic is feladatául kapta, hogy visszacaplasson a saját térfelére.

A litván retesz feltörhetetlennek bizonyul

A meccs első néhány pillanatában mindjárt a szívbajt hozta ránk a litván ellenfél, amely kétszer is kifejezetten ígéretes helyzetbe került a magyar kapu előtt. A Ferencváros passzjátéka akadozott, és bár a labdabirtoklási fölényt villámgyorsan sikerült kivívni, az első pillanattól kezdve látszott, hogy Rebrov csapatának iszonyúan nehéz dolga lesz a retesz feltörésével.

Amint a képen is remekül látszik, a Suduva tíz mezőnyjátékossal szállta meg, nem is a saját térfelét, hanem szigorúan a kapuja előterét. Az ötös védővonal nagyjából 16-18 méteren, a három középpályás közvetlenül előttük, szűken, a két csapatrész között nincs szabad, bejátszható terület. A Fradi szélső (Tokmac, Zubkov) erre reagálva befelé húzódnak, ám hiába lépnek be a félterületbe, mélységben nincsen tagozódás: a tízemberes(!!!) fal előtt a két középső középpályás, Haratyin és Sigér adogat, miközben a négy támadó szinte egyvonalban helyezkedve várja a labdát.

Segíthetne egy fordítás a túloldalra, ám Lovrencsics kivár, nem fut fel a támadással – ez is azt bizonyítja, hogy

a Ferencváros óvatos volt Litvániában, és semmi szín alatt nem akarta megkockáztatni, hogy lekontrázza őt az ellenfél.

A Ferencváros egyetlen, felállt fal ellen kialakított helyzetére az első félidő feléig kellett várni. Ez volt nagyjából az egyetlen akció az egész meccsen, amikor a magyar csapat át tudta játszani a litván védekezést, az utolsó vonalaik mögé került, és lövőhelyzetet tudott kialakítani a kapu közvetlen előterében. A támadás végén Tokmac néhány centivel lemaradt Heister középre tett labdájáról, de íme az akció kulcsa:

Az előző képpel összehasonlítva komoly különbség, hogy a Fradinak három(!) játékosa is a litván védelem, illetve középpálya közötti területben helyezkedik, és van esélye arra, hogy labdát kapjon. Ennek előzménye, hogy a Ferencváros építkező passzaival széthúzta ezt a középső hármast, és elérte, hogy a kilépő emberek miatt a csapatrész eltávolodjon a védelemtől.

A labdát végül az ismét befelé húzódó Tokmac kapta meg, aki aztán a szélen felfutó, a képen még nem is látszó Heisterhez passzolt, majd az akcióval tovább futva második hullámban érkezett a kapu elé. Ebből kellett volna több, de a Fradi labdajáratásai ehhez túl lassúnak, túl pontatlannak bizonyultak csütörtök este, és a labda nélküli mozgás minősége is elmaradt a várakozásoktól – talán éppen az óvatosság miatt.

Skvarka nem irányító, hanem második csatár

A Fradi támadójátékának másik állatorvosi lova – legalábbis a nyári meccsek alapján –, hogy hiányzik a középpályáról egy olyan játékos, aki képes összekötni a védekezésért és a támadásért felelős csapatrészeket. Tavaly ezt a szerepkört a „nyolcas” és a „tízes” határán billegő, jól cselező, a labdát cipelni is képes, de visszalépve a passzjátékba is bevonható Gorriarán vitte (remekül, egyébként), idén viszont helyette az a Skvarka épült be a csapatba, aki teljesen más típusú játékos: inkább tisztán „tízes”, sőt, abból is az a fajta, aki közelebb van a „kilenc és feles” szerepköréhez, azaz a visszavont csatáréhoz.

Lanzafame elmondta véleményét a Fradi EL-meccséről
Tetszett neki egykori csapata játéka, továbbra is szurkol a Ferencvárosnak.

Mindez leginkább abban nyilvánul meg, hogy ritkán, sőt, szinte sosem lép vissza elkérni a labdákat – amint az egy irányító dolga lenne. Ehelyett szinte közvetlenül az ék mellett játszik, ami viszont azt eredményezi, hogy a Fradi gyakran válik „túl hosszúvá”, a csapatrészek elszakadnak egymástól, és óriási területek nyílnak meg – amelyeket az ellenfél egy labdavesztés utáni kontránál aztán könnyedén kihasználhat. (Ez egyben válasz arra a kérdésre is, miért volt rettenetes óvatos a Ferencváros a litvániai meccsen.)

Íme, a bizonyíték. Zubkov elviszi magával a balhátvédet, a fellépő Lovrencsicsre így kénytelen kilépni az egyik középső középpályás, ami azt eredményezi, hogy a Suduva belső hármasa ismét eltávolodik egymástól – megnyílnak azok a területek a középpályán, második hullámban, amelyeket mélységből támadhatna a Fradi. Ehelyett viszont azt látjuk, hogy Skvarka, a csereként beállt Priskin és Tokmac is szinte egy vonalban helyezkedik a védők között; Lovrencsicsnek így viszont nincs más választása, mint íveléssel próbálkozni a 190 centis litván védők irányába. Hamvába holt ötlet, a zöld körrel kiemelt terület pedig így kihasználatlan maradt.

Ajándékot nem adott a Fradi, de ennél itthon sokkal több kell

„A teljesítménnyel elégedett vagyok, csak gólt nem sikerült rúgni” – nyilatkozta a meccs után Szerhij Rebrov, aki viszont azt sem rejtette véka alá, hogy utóbbi miatt kifejezetten dühös. Lovrencsics Gergő csapatkapitány azzal biztatta a drukkereket, hogy a visszavágóra Rebrov és stábja szinte biztosan kitalál valamit, ami egyrészt

  • jól mutatja a játékosok bizalmát a szakmai vezetés felé, másrészt viszont arra is rávilágít,
  • hogy hiába a keretek értéke közötti markáns különbség, taktikai plusz nélkül ez a párharc kellemetlenül szorosan is alakulhat végül.

„Kifejezetten tetszett, hogy a Fradi nem ajándékozott buta faultokkal szabadrúgásokat a Suduvának” – mondta a litván újságíró, amikor a meccs után arról faggatóztam, mi nyerte meg őt leginkább a Ferencváros játékában. A Suduva talán legnagyobb méregfogát ezzel ki is húzta Rebrov, aki valószínűleg a külső szemlélők által túl sterilnek, túlzottan kockázatkerülőnek ítélt labdatartást is azért rendelte el, hogy ne juthasson szöglethez, illetve veszélyes helyről elvégezhető szabadrúgáshoz az ellenfél.

Előbbi mutatóban a Fradi megtartotta a makulátlan mérleget, a Suduva egyetlen sarokrúgást sem küldhetett Dibusz kapuja elé – így jobb híján nagy bedobásokkal veszélyeztettek. Apró lábjegyzet: amikor a tavaly angol bajnokság hajrájában a végül bajnok Manchester City a Suduvához kísértetiesen hasonló felfogásban játszó Burnley-vel meccselt, a lefújás után Pep Guardiola leginkább amiatt volt elégedett csapatával, mert az egyetlen szögletet sem engedett az ellenfélnek.

Ez utóbbi az egy hét múlva esedékes visszavágón is fontos célkitűzés kell legyen, a litvánok ugyanis egy idegenben szerzett góllal nagyon kényelmes helyzetbe kerülnének a párharcban. A Fradi pedig rém kényelmetlenbe, mert ennek a Sudovának két gólt lőni nem gyerekjáték.

Ezzel együtt azt a litván kolléga sem tagadta: a játék képe, az egyéni képességek és a két csapat anyagi lehetőségei is egyértelműen a Ferencvárost rajzolják ki a párharc esélyeseként. Már csak valóra kellene váltani a papírformát…

(Kiemelt kép: MTI/EPA/Toms Kalnins)

Európa Liga, playoff, első mérkőzés:

Suduva (litván) – FTC 0-0
Marijampolé
v.: Schüttengruber (osztrák)
Suduva: Kardum – Svrljuga, Kerla, Jankauskas, Hladik, Zivanovic – Renan Oliveira (Jankauskas, 78.), Matulevicius, Verbickas – Topcagic (Vezevicius, 90+2.), Tadic (Gotal, 70.).
FTC: Dibusz – Lovrencsics, Blazic, Dvali, Heister – Sigér, Haratin – Zubkov, Skvarka (Varga R., 76.), Tokmac (Bőle, 87.) – Boli (Priskin, 67.).
sárga lap: Zivanovic (88.)

További eremények:

Braga (portugál)–Szpartak Moszkva (orosz) 1-0 (0-0)
Celtic Glasgow (skót)–AIK Stockholm (svéd) 2-0 (0-0)
Linfield (északír)–Qarabag (azeri) 3-2 (2-1)
Espanyol (spanyol)–Zorja (ukrán) 3-1 (0-1)
Partizan Beograd (szerb)–Molde (norvég) 2-1 (1-1)
Slovan Bratislava (szlovák)–PAOK (görög) 1-0 (0-0)
Torino (olasz)–Wolverhampton Wanderers (angol) 2-3 (0-1)
Suduva (litván)–Ferencváros 0-0
FC Asztana (kazah)–BATE Boriszov (fehérorosz) 3-0 (2-0)
Ararat Armenia (örmény)–Dudelange (luxemburgi) 2-1 (1-0)
Malmö (svéd)–Bnei Yehuda (izraeli) 3-0 (2-0)
Feyenoord (holland)–Hapoel Beer-Sheva (izraeli) 3-0 (1-0)
Ludogorec (bolgár)–Maribor (szlovén) 0-0
FC Köbenhavn (dán)–Riga FC (lett) 3-1 (1-1)
AEK Athén (görög)–Trabzonspor (török) 1-3 (1-2)
Legia Warszawa (lengyel)–Glasgow Rangers (skót) 0-0
AZ Alkmaar (holland)–Antwerp (belga) 1-1 (0-1)
FCSB (román)–Guimaraes (portugál) 0-0
Gent (belga)–Rijeka (horvát) 2-1 (0-1)
PSV Eindhoven (holland)–Apollon (ciprusi) 3-0 (0-0)
Strasbourg (francia)–Eintracht Frankfurt (német) 1-0 (1-0)

Olvasói sztorik