Nemzetközi foci

Több mint két hónappal a döntő után van győztese az afikai BL-nek

Május 24-én játszotta az afrikai Bajnokok Ligája döntőjét a tunéziai Espérance és a marokkói Wydad Casablanca. Az első mérkőzés 1-1-es végeredménye után Marokkóban a vendégek szerezték meg a vezetést, a hazaiak pedig az 59. percben betaláltak, de les miatt nem adta meg a gólt a játékvezető. a videobíró meghibásodása miatt az esetet nem lehetett visszanézni, ezért a játékvezető nem adta meg a gólt, a marokkóiak pedig levonultak a pályáról.

Hatalmas balhé az afrikai BL-döntőben, félbeszakadt a meccs
Levonult a pályáról a marokkói Wydad Casablanca.

Eredetileg az Espérance-t hirdették ki győztesnek, de az Afrikai Labdarúgó-szövetség (CAF) végrehajtó bizottsága június elején úgy döntött, hogy semleges helyszínen újra kell játszani a mérkőzést. A nemzetközi Sportdöntőbíróság viszont megsemmisítette a határozatot, mert álláspontja szerint a CAF fegyelmi bizottságának kellett volna tárgyalnia az ügyet.

Szerdán erre is sor került, a döntés értelmében pedig az Espérance Sportive de Tunis csapata lett az afrikai Bajnokok Ligája győztese, ezen kívül a marokkói csapatot összesen 75 ezer dollárra, a tunéziaiakat 50 ezer dollárra, a BL-győztes elnökét, Mohamed Meddebet húszezer dollárra büntette.

Az Espérance ezzel végérvényesen megnyerte a BL-t, vagyis részt vehet decemberben a katari klubvilágbajnokságon is. E

Kiemelt kép: Fethi Belaid / AFP

Olvasói sztorik