Nemzetközi foci

Újra kell játszani a botrányba fulladt afrikai BL-döntőt

Mégsem hirdetnek győztest az 1-1-nél félbeszakadt meccs után.

Mint beszámoltunk róla, 1-1-nél félbeszakadt az afrikai Bajnokok Ligája döntője: az 1-1-gyel zárult első találkozó utáni visszavágón egy meg nem adott Wydad Casablanca-gól után ugyanis a vendégek addig reklamáltak, amíg a játékvezető le nem fújta az Esperance Tunis elleni találkozót. A vita fő oka az volt, hogy nem működött a VAR…

A Tunis már a győzelmét ünnepelte a Twitteren, miután a vendégek úgy döntöttek, levonulnak a pályáról, és nem fejezik be a 60. percben, 1-0-s hazai vezetésnél félbeszakadt meccset. A 90 percet állt találkozót a játékvezető is a hazaiaknak ítélte, sőt a kupát is átvehették.

Viszont az afrikai szövetség (CAF) másként döntött: még ebben a hónapban, a válogatott meccsek után újra kell játszani a finálé visszavágóját, semleges helyszínen. A trófeát visszakérik, mondván: sem a játék-, sem a biztonsági körülmények nem tették lehetővé a meccs lejátszását. Mint kiderült: a játékvezetők tudtak a VAR meghibásodásáról, azonban a klubok felé nem jelezték ezt.

Kiemelt kép: Yassine Gaidi/Anadolu Agency/AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.