Nemzetközi foci sport

Hatalmas balhé az afrikai BL-döntőben, félbeszakadt a meccs

Levonult a pályáról a marokkói Wydad Casablanca.

Hatalmas botrány után hirdettek győztest tegnap az afrikai Bajnokok Ligájában. Történt ugyanis, hogy az 1-1-es első meccs után a visszavágón a tunéziai Esperance Tunis a marokkói Wydad Casablanca csapatát fogadta.

A hazaiak a 41. percben vezetést szereztek, amire a 60. percben érkezett a válasz. 1-1 helyett azonban 1-0 maradt az eredmény, mert a játékvezetők érvénytelenítették a gólt. 

Ebből lett a balhé, amely során majd fél órán át vitatkoztak a klubelnökök, a szövetség vezetői és a játékvezetők. A többség, persze főként a marokkóiak szerint érvényes volt a gól, de a VAR nem működött, így nem lehetett visszanézni az esetet. Ráadásul a hírek szerint az első meccsen is számon kértek néhány ítéletet az akkori játékvezetőn a marokkóiak, ez fokozta a helyzetet.

Ilyen felvezetés után a Wydad Casablanca nem volt hajlandó folytatni, így levonult a pályáról, a meccs pedig félbeszakadt…

Ez az Esperance Tunist annyira nem zavarta, a Twitteren megünnepelték a sikert.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.