Nemzetközi foci

Csúnya vesztegetési ügybe keveredett Beckenbauer és több német futballvezető

A svájci ügyészség vádat emelt a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) három volt vezetőjével szemben a 2006-os németországi világbajnokság rendezésével kapcsolatos vesztegetési ügyben.

A bejelentés szerint az egyaránt korábbi német futballelnök Theo Zwanziger és Wolfgang Niersbach, valamint a volt főtitkár Horst Schmidt mellett a korábbi svájci FIFA-főtitkár, Urs Linsi ellen is vádat emelnek.

A szövetségi legfőbb ügyészség közleménye szerint a vádlottak megtévesztették a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) illetékes testületének tagjait, hogy pontosan milyen célokra fizettek ki 6,7 millió eurót (2,1 milliárd forintot).

Azt is közölték, hogy a 2006-os torna DFB-s szervezőbizottságának vezetője, Franz Beckenbauer is gyanúsított az ügyben, de ellene külön folytatják az eljárást, mert az egészségi állapota miatt – a jelenlegi orvosi prognózisok szerint – nem tudna részt venni a szövetségi büntetőbíróságon indítandó perben.

A vádemelés a Der Spiegel című német hírmagazin egy 2015-ös jelentésével kapcsolatos, amely szerint a németek szavazatokat vásároltak a 2006-os torna kijelölése előtt.

A lap szerint az illegális ügyletek finanszírozására létrehoztak egy titkos kasszát, amelyet az adidas német sportszergyártó vállalat 2009-ben elhunyt vezérigazgatója, Robert Louis-Dreyfus töltött fel.

A svájci legfőbb ügyészség közleménye szerint a nyomozás során megállapították, hogy 2002 nyarán Beckenbauer felvett 10 millió svájci frank magánkölcsönt Louis-Dreyfustól. A 6,7 millió eurónak megfelelő összegből egy svájci ügyvédi irodán keresztül egy katari vállalat számlájára került. A vállalat tulajdonosa Mohamed bin Hammam volt, Katar egykori legmagasabb rangú sportvezetője, az Ázsiai Labdarúgó Szövetség (AFC) korábbi elnöke, a FIFA egykori alelnöke, aki a kifizetések idején a FIFA végrehajtó bizottságának és pénzügyi bizottságának tagja volt.

A közlemény szerint nem sikerült megállapítani, hogy pontosan mire fordították a Beckenbauer révén Louis-Dreyfustól szerzett pénzt, a többi között azért, mert a katari hatóságok nem válaszoltak az ügyészség 2016-ban előterjesztett jogsegélykérelmére.

Azt viszont feltárták, hogy a kölcsönt 2005-ben fizették vissza Louis-Dreyfusnak.

Az összeget a német szervezőbizottság egyik számlájáról a FIFA egy számlájára utalták, majd onnan még aznap továbbították Louis-Dreyfus egy Svájcban vezetett bankszámlájára.

Ebben az időszakban a szervezőbizottság elnöksége négy főből állt, a kedden megvádolt három egykori német sportvezető és Beckenbauer volt a testületben – emelték ki a közleményben. Hozzátették, hogy Louis-Dreyfus már 2003 nyarán a szervezőbizottság elnökségéhez fordult, mert Beckenbauer nem törlesztette a tartozását a megbeszélt rend szerint.

A négy sportvezető tudta, hogy a szervezőbizottság illetékes testülete – amelyet az összeg nagysága miatt feltétlenül be kellett vonni az ügybe – nem járult volna hozzá ahhoz, hogy a DFB, illetve bizottság forrásaiból fizessék ki Beckenbauer adósságát. Ezért egy 2005. április 8-án tartott ülésen valótlanul, a testületet megtévesztve azt állították, hogy a torna nyitóünnepségének költségeire kell átutalni a pénzt a FIFA-nak.

Valójában ekkor már létezett egy megállapodás a német sportvezetők és Linsi között arról, hogy a pénzt a FIFA számlájáról azonnal továbbítják Louis-Dreyfusnak. Linsi ekkor a FIFA főtitkára volt, ő gondoskodott arról, hogy a DFB-től beérkező összeget Beckenbauer tartozásának törlesztésére fordítsák – közölte az ügyészség.

Kiemelt kép: Frank Hoermann / SVEN SIMON / SVEN SIMON / dpa Picture-Alliance

Olvasói sztorik