Nemzetközi foci

Rasszista kijelentése miatt népharag zúdult a Schalke elnökére

Korábban a témában:

Augusztus 15-én a Német Labdarúgó Szövetség etikai bizottsága is összeül, hogy megvitassa Clemens Tönnies, a Schalke elnökének rasszista kijelentéseit. A sportvezető az afrikai gyermekszületésekről olyan kontextusban beszélt, amely miatt még egykori játékosa is ellene fordult.

Tönniesre nagy nyomás hárul, a közvélemény ugyanis lemondásra szeretné bírni a múlt heti, rasszista megjegyzése miatt. A Schalke 63 éves elnöke Paderbornban 1600 vendég előtt tartott beszédében az éghajlatváltozás elleni küzdelem elősegítésére szánt adóemelésekkel kapcsolatosan úgy fogalmazott, jobb lenne, ha a pénzt évi húsz erőmű finanszírozására használnák fel Afrikában. Majd összekapcsolta az energiaellátás, az éghajlatváltozás és az afrikai túlnépesedés problémakörét.

„Akkor az afrikaiak leállítják a fakivágásokat” – mondta, majd érthetetlen módon hozzátette: „És befejezik a gyerekcsinálást, amikor sötét lesz.”

Tönnies azóta nyilvánosan is bocsánatot kért:

Én abszolút a nyílt és sokszínű társadalom mellett vagyok, éppen ezért sajnálom az afrikai gyermekek számával kapcsolatos megjegyzésem. A Schalke felügyelő bizottságának elnökeként ezer százalékkal a klubunk értékeit vallom, ide tartozik a rasszizmus, a diszkrimináció és a kirekesztés elleni küzdelem. Szeretnék bocsánatot kérni, nagyon sajnálom.

Bocsánatkérése ellenére a német igazságügyi miniszter, Christine Lambrecht a Német Labdarúgó Szövetség beavatkozását kérte, mondván, a rasszizmus ellen minden alkalommal fel kell lépni. „Az integráció sehol nem olyan sikeres és gyors, mint a sportban – ezt nem szabad veszélybe sodorni” – tette hozzá.

Dagmar Freitag, a német parlament sportbizottságának elnöke a Welt című lapnak úgy nyilatkozott, amikor egy sportban fontos szerepet betöltő, prominens személy így nyilatkozik, az csak még rosszabbá teszi a helyzetet.

Nikolaus Schneider, a szövetség etikai bizottságának vezetője megerősítette, hogy az esetet augusztus 15-én megvitatják.

Asamoah: Ezt nem tolerálhatjuk!

Az ügyben megszólalt a Schalke U23 csapatának menedzsere, Gerald Asamoah is. A ghánai születésű 43-szoros német válogatott labdarúgó pályafutása során 13 éve futballozott a gelsenkircheni klub színeiben, így régóta ismeri Tönnies elnököt. „Nagyon meglepett, megdöbbentett és megbántott a nyilatkozta. Amit mondott, azzal megsértett engem és minden érintettet. Ezt nem tolerálhatjuk! Hogy őszinte legyek, meg sem tudok szólalni. Régóta dolgozom Clemens Tönniesszel, hosszú ideje közeli barátok vagyunk. Szomorú, hogy 2019-ben ilyen dolgokról kell beszélnünk” – nyilatkozta.

Kiemelt kép: Guido Kirchner / dpa / AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.