Nemzetközi foci

Rettentő furcsa bojkottot hirdettek a futballisták

Visszatérő probléma a futballban a rasszizmus, az utóbbi hetekben Moise Kean, Raheem Sterling és Danny Rose is felszólalt az ügyben, miután atrocitás érte.

Leonardo Bonucci nem állt ki csapattársa mellett a rasszista szurkolókkal szemben
Moise Kean hergelte a Cagliari drukkereit, mire irtózatos huhogás vette kezdetét. Leonardo Bonucci mégsem kelt csapattársa védelmére.

A színes bőrű játékosok úgy érzik, hogy nem tesznek eleget a futball-szövetségek a probléma ellen, ezért föl akarják hívni a figyelmet a jelenségre. Hogy milyen módon?

24 óráig bojkottálják a közösségi médiát, nem posztolnak, nem reagálnak.

A különös döntésre pénteken, magyar idő szerint délelőtt 10 órától kerül sor, a jelmondata pedig velősre sikerült: elég.

Nem vagyunk hajlandók ölbe tett kézzel nézni, hogy alig tesznek valamit a futball-szövetségek és a közösségi médiát üzemeltető cégek a játékosokért, akiket undorító módon zaklatnak.

– idézi Henry Winter újságíró Rose szavait.

Egyelőre kétes megítélése van az akciónak, egyesek szerint jó, hogy próbálkoznak a játékosok, mások szerint viszont nevetséges eszközzel akarnak egy komoly problémát orvosolni.

Nyitókép: Chloe Knott – Danehouse/Getty Images

Olvasói sztorik