Nemzetközi foci

Vida Kristopher parádés gólt lőtt, de ez is kevés volt

Mutatjuk a magyar labdarúgókat foglalkoztató külföldi csapatok eredményeit, az Európa Liga 2. selejtezőkörének első játéknapja után.
Korábban a témában:

Kezdjük a földrajzilag hazánkhoz közelebb székelő csapattal, amelyben három magyar is szóhoz jutott, de ellenfele, az Atromitosz kapuját is honfitársunk, Megyeri Balázs védte, míg Ugrai Roland a görög csapat kispadján nézte végig a találkozót.

A DAC magyar válogatott csapatkapitánya, Kalmár Zsolt, valamint Vida Máté végigjátszotta a találkozót, Vida Kristopher pedig a harmincadik percben lépett pályára. A hazaiak egyetlen gólja öt perccel később született, amikor Kalmár pontos beadását Vida Kristopher távolról, egészen látványos mozdulattal a hálóba bombázta.

A győzelemhez ez azonban kevés volt, mert a görögök kétszer is bevették a DAC-kapuját, így Kalmárék 2-1-es hátrányból vereséggel utazhatnak a visszavágóra.

Hármat kapott a DVSC az Európa Ligában
A magyar csapat túlságosan tisztelte a Torinót.

Az ugyancsak görög Arisz – Korhut Mihállyal a soraiban – odahaza gól nélküli döntetlent játszott a ciprusi AEL Limasszol együttesével.

Eppel Márton csapata, a kazah Kajrat Almati 2-0-ra kikapott az izraeli Hapoel Beer Seva otthonában, a korábbi NB I-es gólkirály a 67. percben lépett pályára.

Minimális előnyt szerzett a Fehérvár a liechtensteiniek ellen
Stopira gólja döntötte el a Vaduz elleni EL-meccset.

Kleinheisler László együttese, a horvát NK Osijek 1-0-ra elveszítette mérkőzését a bolgár CSZKA Szófia vendégeként. A magyar középpályás kezdőként 84 percet játszott.

A feröeri Klaksvík a 93. percben kapott góllal 1-0-ra veszített a svájci FC Luzern otthonában. A vendégek a 45 éves kapusedzőjüket, Turi Gézát is benevezték a találkozóra, de a magyar játékos nem lépett pályára.

Gyenge volt a Honvéd meccse, de ezt az egy jelenetet látni kell!
Kukoc tett róla, hogy legyen mire emlékezni.

Nagy Dominik együttese, a Legia Warsawa viszont 1-0-ra legyőzte a vendég finn Kuopio PS-t. A magyar válogatott középpályás kezdőként 61 percet játszott.

A hátvéd Szalai Attila végigjátszotta csapata, az Apollon találkozóját az ír Shamrock Rovers otthonában, ám a mérkőzést emberhátrányban befejező ciprusi együttes 2-1-es vereséget szenvedett.

Európa Liga, 2. selejtezőkör, első mérkőzések

Buducnost Podg. (montenegrói)-Zorja Luhanszk (ukrán) 1-3 (0-2)
NK Domzale (szlovén)-Malmö FF (svéd) 2-2 (1-1)
Glasgow Rangers (skót)-Progres Niedercorn (luxemburgi) 2-0 (1-0)
Racing Strasbourg (francia)-Makkabi Haifa (izraeli) 3-1 (1-1)
Wolverhampton Wanderers (angol)-Crusaders FC (északír) 2-0 (1-0)
Espanyol (spanyol)-Stjarnan (izlandi) 4-0 (0-0)
Legia Warszawa (lengyel)-Kuopio PS (finn) 1-0 (1-0)
Shamrock Rovers (ír)-Apollon (ciprusi) 2-1 (1-1)
Valur Reykjavík (izlandi)-PFC Ludogorec (bolgár) 1-1 (1-0)
Torino FC (olasz)-Debreceni VSC 3-0 (2-0)
Fehérvár FC-FC Vaduz (liechtensteini) 1-0 (1-0)
Budapest Honvéd-Universitatea Craiova (román) 0-0
Dunaszerdahely (szlovák)-Atromitosz (görög) 1-2 (1-2)
CSZKA Szófia (bolgár)-NK Osijek (horvát) 1-0 (0-0)
Hapoel Beer Seva (izraeli)-Kajrat Almati (kazah) 2-0 (1-0)
Connah’s Quay (walesi)-Partizan Beograd (szerb) 0-1 (0-0)
Lokomotiv Plovdiv (bolgár)-Spartak Trnava (szlovák) 2-0 (1-0)
IFK Norrköping (svéd)-FK Liepaja (lett) 2-0 (1-0)
Piast Gliwice (lengyel)-FC Riga (lett) 3-2 (0-1)
FC Luzern (svájci)-KÍ Klaksvík (feröeri) 1-0 (0-0)
Arisz Szaloniki (görög)-AEL Limasszol (ciprusi) 0-0
AZ Alkmaar (holland)-BK Häcken (svéd) 0-0
KAA Gent (belga)-Viitorul Constanta (román) 6-3 (5-1)
Jeunesse Esch (luxemburgi)-Vitoria Guimaraes (portugál) 0-1 (0-0)
FA Pjunik (örmény)-FK Baumit Jablonec (cseh) 2-1 (2-0)
FK Ventspils (lett)-Gzira United (máltai) 4-0 (1-0)
Gabala PFK (azeri)-Dinamo Tbiliszi (georgiai) 0-2 (0-1)
AEK Larnaca (ciprusi)-Levszki Szófia (bolgár) 3-0 (0-0)
Partizani Tirana (albán)-Sheriff Tiraspol (moldovai) 0-1 (0-1)
FC Utrecht (holland)-Zrinjski Mostar (bosnyák) 1-1 (0-1)
Csihura Szacshere (georgiai)-Aberdeen FC (skót) 1-1 (1-0)
Alaskert FC (örmény)-FCSB (román) 0-3 (0-0)
Arszenal Tula (orosz)-Neftci Baku (azeri) 0-1 (0-1)
Flora Tallinn (észt)-Eintracht Frankfurt (német) 1-2 (1-1)
FK Haugesund (norvég)-Sturm Graz (osztrák) 2-0 (0-0)
Lechia Gdansk (lengyel)-Bröndby IF (dán) 2-1 (1-0)
Mlada Boleslav (cseh)-Ordabaszi (kazah) 1-1 (1-1)
Molde FK (norvég)-FK Cukaricki (szerb) 0-0
Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz)-Esbjerg fB (dán) 2-0 (1-0)
Yeni Malatyaspor (török)-Olimpija Ljubljana (szlovén) 2-2 (1-1)

szerdán játszották:
Slovan Bratislava (szlovák)-KF Feronikeli (koszovói) 2-1 (1-0)
kedden játszották:
FC Ararat-Armenia (örmény) – Lincoln RI FC (gibraltári) 2-0 (2-0)
HB Tórshavn (feröeri)-Linfield FC (északír) 2-2 (1-1)
FK Skendija (északmacedón)-F91 Dudelange (luxemburgi) 1-2 (1-0)
FC Santa Coloma (andorrai)-FC Asztana (kazah) 0-0
SP Tre Penne (San Marinó-i)-FK Suduva (litván) 0-5 (0-2)

A visszavágókat a jövő héten rendezik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.