Magyar idő szerint 17:00-kor kezdődött a női világbajnokság döntője, amelyben az Európa-bajnok Hollandia csapott össze a címvédő és favorit amerikai csapattal.
Óriási küzdelem bontakozott ki és az Amerikai Egyesült Államokkal olyan dolog történt, ami a vébén idén még soha: nem rúgott gólt az első 15 percben. Sőt az első félidő is gól nélkül maradt.
Térfélcsere után folytatódott az öldöklő küzdelem, amely labdabirtoklásban nem hozott különbséget, de a tengerentúliak jóval többször próbálkoztak gólszerzéssel. Az áttörést végül a 61. perc hozta, ekkor ugyanis egy meggondolatlan holland mellbe rúgta Alex Morgant, a megítélt büntetőt Megan Rapinoe higgadtan értékesítette.
Nem sokkal később egy labdaszerzésből Rose Lavelle indult meg lendületesen, kibillentette egyensúlyából a középhátvédeket és nagy erővel a bal alsó sarokba lőtt.
Ezután is az amerikaiak nyomtak, inkább az lett a kérdés, mekkora különbség lesz a két csapat között, nem is az, hogy ki lesz a világbajnok. Az aranyérmes két új rekordot is felállított: egyrészt elsőként szerzett négy vb-címet, másrészt 26 találatig jutott a tornán, amely új csúcs. A korábbi rekordot Németország tartotta 25-tel 1991-ből.
A látottak alapján nem kérdés, hogy az amerikai csapat a világ legjobbja.
Kiemelt kép: Richard Heathcote/Getty Images