Egy idényen belül még egyetlen csapat – legyen az férfi vagy női – mezéből sem adtunk el annyit a Nike.com weboldalon, mint az amerikai női válogatott hazai dresszéből
– nyilatkozta néhány napja Mark Parker, a sportszergyártó cég vezérigazgatója.
A fenti adathoz mindössze annyit tennénk hozzá, hogy az ötszörös BEK/BL-győztes Barcelona, valamint az ötszörös világbajnok Brazília is a Nike szerelésében játszik, de ebben a versenyben most ők is alulmaradtak.
A jelenleg is zajló női labdarúgó-világbajnokság nyilván jelentősen megdobta az érdeklődést a mezek iránt, de azért azt is érdemes figyelembe venni,
Az amerikai férfi válogatott már az első, 1930-as világbajnokságon is szerepelt, és azóta is az ott elért harmadik hely – amelyhez elég volt két csoportmeccset megnyerni – számít a legjobb eredményének, legutóbb pedig komoly negatív szenzációt okozott, hogy a 2018-as oroszországi tornára az észak- és közép-amerikai régióból Panama kijutott, az USA viszont nem.
Női vonalon nincs ilyen probléma, az 1991-es első vébét egyből megnyerte az Egyesült Államok válogatottja, azóta pedig nemhogy mindig résztvevője volt az aktuális tornának, de mindegyikről érmesként tért haza, így az örökmérlege három arany, egy ezüst, három bronz. És ez a statisztika már biztosan újabb éremmel gazdagodik majd, mivel a címvédő amerikaiak 2-1-re legyőzték Angliát, a vasárnapi döntőben pedig az Európa-bajnok Hollandiával találkoznak majd.
A vébé legizgalmasabb csapata
A Franciaországban zajló világbajnokságon az amerikai csapat folyamatosan tett róla, mind a pályán, mind az azon kívül történtekkel, hogy az emberek odafigyeljenek rá.
Mégsem az eredményről esett a legtöbb szó, sokkal inkább azon ment a vita oda-vissza, hogy nem kellett volna-e tíz gól környékén leállniuk az amerikaiaknak, valamint, hogy mennyire volt elegáns, hogy minden egyes gólt alaposan megünnepeltek.
„Nem érzem, hogy edzőként az lenne a feladatom, hogy meccs közben féken tartsam a játékosokat, és jelezzem nekik, hogy ne lőjenek több gólt. Ez egy világbajnokság, arról álmodtak, hogy itt legyenek. Egy csapat számára fontos, amikor ennyire elkapja a fonalat, és beindul a gólgyártás, mivel óriási hatással van a játékosok önbizalmára” – nyilatkozta Jill Ellis, az amerikaiak szövetségi kapitánya.
A témában boldog-boldogtalan elmondta a véleményét, a korábban négy világbajnokságon is szereplő Abby Wambach például megvédte a csapatot, mégpedig arra a teljesen logikus gondolatmenetre alapozva, hogy a vébén a csoportkörben nagy szerepe lehet a gólkülönbségnek, úgyhogy teljesen normális, ha az amerikaiak nem sajnálják meg az ellenfelet csak azért, mert sokkal jobbak náluk.
Egy másik korábbi amerikai válogatott, a jelenleg az ESPN sportcsatorna riportereként dolgozó Julie Foudy viszont úgy érezte, tiszteletlenség volt az ellenféllel szemben, hogy a 13. gólnál is tombolva ünnepeltek még a cserék is a kispadnál.
A vita aztán odáig fajult, hogy voltak olyan kanadai hozzászólok, akik halálos fenyegetést is kaptak, ki gondolta volna, hogy épp minden idők legsimább vb-meccse kavar majd ilyen indulatokat.
Alex Morgan, az amerikai csapat csatára ötször talált be Thaiföldnek, és mind az ötöt meg is ünnepelte, kapott is érte rendesen. “Szerintem az lett volna tiszteletlenség a részünkről, ha visszaveszünk, és nem akarjuk megmutatni, mit is tudunk. Az ellenfél sem örült volna, ha azt látja, hogy könnyen vesszük a meccset. A gólörömről pedig csak annyit, hogy egész életünkben arra vágytunk, hogy egy vébén gólt szerezzünk”.
Ismerünk olyat, aki egy edzésen, egymás közötti játék közben szerzett gólt is meg szokott ünnepelni, úgyhogy Morgant maximálisan meg tudjuk érteni, ráadásul az amerikai csapatban mind a négy vb-újonc eredményes volt a debütálásuk alkalmával, nekik pedig miért kellett volna visszafogniuk magukat csak azért, mert más kategóriát képviselnek, mint az ellenfél?
Így is voltak azonban, akik fogást találtak a csapaton, mivel a csapatkapitány-helyettes Megan Rapinoe-val az élen több játékos sem énekelte a himnuszt, ami a hazafias érzelmeikről híres amerikaiak egy részénél kicsapta a biztosítékot. Rapinoe és a többiek gyakorlatilag így csatlakoztak az NFL-irányító, Colin Kaepernick által indított mozgalomhoz, amely a himnusz negligálásával tiltakozott a rendőri túlkapások és a feketéket ért atrocitások ellen.
Manapság már nem számít extrának, ha egy sportoló az ismertségét használja fel arra, hogy felemelje a hangját egy-egy számára fontos ügyben, így aztán Rapinoe sem csak az ellenfelek kapusát rémisztgeti, de a száját is kinyitja, ha a női egyenjogúsággal kapcsolatban van mondanivalója – vagy épp az elnöknek akar beszólni.
Erős az igazságérzetük
Küldött is Donald Trumpnak egy elég egyértelmű üzenetet, ugyanis előkerült egy videó róla, amiben arról beszélt, ha megnyerik a vébét, akkor sem látogat el “a kibaszott Fehér Házba”.
Láttunk már ilyet, 2018-ban az NBA-t megnyerő Golden State Warriors kosárcsapata döntött úgy, hogy az ilyenkor megszokott protokollt felrúgja, és nem kíváncsi Trumpra, inkább iskolásokkal karöltve ellátogatott az Afroamerikai Történelmi Múzeumba, majd az előző elnökkel, Barack Obamával bandázott.
Trump persze nem maradt adós a válasszal Marinoe-nak, azt mondta, a munka még nincs elvégezve, előbb nyerjék meg a vébét, és különben is, a focistának nem kellene tiszteletlenül viselkednie, ha a hazájáról, a Fehér Házról vagy a himnuszról van szó.
Főleg, hogy milyen sokat tettek érted és a csapatért. Legyél büszke a zászlóra, amit a mezeden viselsz. Amerika nagyszerűen teljesít
– harsogta Trump.
“Nem vagyok tökéletes, de kiállok az igazságért, az őszinteségért, és szeretném, ha a fontos témákban meglenne a szükséges párbeszéd. Igen, Amerika egy nagyszerű ország és szerencsésnek érzem magam, hogy itt élhetek. De ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne jobbá tenni dolgokat, és hogy ne kéne folyamatosan erre törekednünk. Ezt az országot fontos eszmék mentén alapították, de ront az összképen, hogy a rabszolgaság is elfogadott volt. És erről őszintén, nyíltan kell beszélünk, hogy a sérelmeket sikerüljön tisztázni, és mindenki számára jobb hellyé tegyük az országot” – jelezte Rapinoe, hogy Trump az emberére akadt benne.
Ez a fajta őszinteség az egész csapatra jellemző, Ali Krieger például azt nyilatkozta, hogy olyan erős kerettel érkezett az amerikai válogatott a vébére, hogy abból a világ két legizmosabb kezdőjét is ki tudnák állítani. Biztos vannak, akik ezt arrogáns, nagyképű nyilatkozatként állítják be, mások viszont azt mondják, így áll hozzá egy magabiztos, önbizalomtól duzzadó sportoló.
A világ összes nyerő taktikáját kidolgozhatod, egyik sem ér annyit, mintha egy játékos tele van önbizalommal
– mondta erről az amerikai szövetségi kapitány, Jill Ellis.
Ragadd meg a pillanatot! – ahogy az egész élet, a sport is erről szól, és Ellis szerint ez az, amiben Rapinoe és a többiek nagyon jók, amikor igazán élesedik a küzdelem, akkor kifejezetten doppingolja őket a tudat, hogy ők dönthetik el a meccs sorsát.
A múlt kötelez
Nem Rapinoe az első amerikai női focista, aki nyíltan felvállalja a véleményt bármilyen témában, a válogatottban már az 1990-es években is voltak olyan játékosok, akik bátran kiálltak a nyilvánosság elé, amikor az igazságérzetük azt diktálta.
A fentebb már idézett Julie Foudy volt az, aki az 1999-es amerikai rendezésű világbajnokság előtt azért kampányolt, hogy a férfiak öt évvel korábbi tornájához hasonlóan a nőknek is lehetőségük legyen a nagy stadionokban játszani.
Annak a vébének az amerikai-kínai döntőjét ugyanúgy a pasadenai Rose Bowlban játszották, mint az 1994-es, Puhl Sándor által vezetett brazil-olaszt, és ugyanúgy tizenegyesekkel dőlt el a hazaiak javára, amit a helyszínen 90 185 néző látott. Ami azóta is rekord a női vb-meccseket tekintve.
A húsz évvel ezelőtti csapat rakta le az alapokat a maiak számára. Azt érezték, hogy sokan figyelnek rájuk, emiatt pedig ők lettek a hangadói a női egyenjogúságért és a kulturális változásokért folytatott törekvéseknek. A csapat mentalitása azt sugallta és sugallja, hogy minden lehetséges, ne hagyd, hogy mások kétkedése korlátot szabjon neked
– magyarázta Jeffrey Gerson, a Massachusetts-Lowell Egyetem politikatudomány tanszékének professzora.
Ha valakit, Rapinoe-t sosem zavarta mások kétkedése vagy véleménye, 2012-ben például nyíltan felvállalta, hogy a saját neméhez vonzódik – párja a klasszis kosárlabdázó, Sue Bird –, és a melegek jogaiért azóta is nagy elánnal kampányol.
“Hajrá, melegek! Nem nyerhetsz vébét melegek nélkül, ez mindig így volt a tornák során. Ez szimpla tudomány. Jó érzés melegként játszani a vébén a Pride hónapjában” – hallhattuk az újabb erős Rapinoe-nyilatkozatot.
Magára haragított egy egész országot
A csapat másik legfelkapottabb játékosa az a Morgan, akinek népszerűségéről – egyben az amerikaiak női focihoz való hozzáállásáról – sokat elmond, hogy az Instagramon több követője van, mint a Liverpool BL-győztes holland védőjének, Virgil van Dijknak.
Mivel a minden válogatott torna alatt belelkesülő, majd általában a végén pofára eső Anglia volt az elődöntőbeli ellenfél, a brit sajtó próbált fogást találni az amerikai csapaton, a Daily Mail például úgy vezette fel a meccset, hogy a túlzottan magabiztos, már-már arrogáns amerikaiak játszanak a szerény angolokkal.
A meccset 2-1-re nyerte az USA, Morgan pedig tett érte, hogy ne a kihagyott angol büntetőről szóljanak a hírek, hanem az ő provokatív gólöröméről.
A meccset eldöntő szép fejesgólja után ugyanis ünneplés gyanánt úgy tett, mintha teát inna, ami nem esett jól a teázást szertartásként művelő angoloknak.
00:35-nál látható Morgan gólja és az azóta elhíresült gólöröm:
A 30. születésnapján honfitársai szemében hősnővé, az angolok szemében tiszteletlenné váló Morgan azt mondta, a gólörömmel akart tisztelegni a 13 kolónia előtt, amely fellázadt az angolok ellen, és végül 1776-ban kivívta az amerikaiak függetlenségét.
Aztán hozzátette, valami igazán frappáns gólörömöt szeretett volna elővezetni, mert megirigyelte, hogy mennyit beszéltek Rapinoe franciák ellen bemutatott, Zlatan Ibrahimovicot idéző mozdulatáról.
Megan Rapinoe struck an “iconic” pose after scoring against France in the Women’s World Cup https://t.co/0Lsyt2lPXt pic.twitter.com/D0i1zHrlU8
— CNN (@CNN) 2019. június 29.
Azért ne legyenek kétségeink, ennél sokkal többről volt szó, az az eddigiekből is kiderült, ennek a csapatnak a tagjai nem szívbajosak, ha bármilyen állásfoglalásról vagy kinyilatkoztatásról van szó, Morgan pedig a teázós mozdulattal egyszerre akart az ősök előtt tisztelegni és erőt mutatni.
Tette mindezt két nappal a nemzeti ünnep, a függetlenség napja előtt, és amíg az angolok ízléstelennek találták a mutatványát, az otthoniaknál átment az üzenet, a New York Post nevű például azt harsogta a címlapján, hogy az 1773-as, a két ország történelmében bostoni teadélutánként elhíresült eset óta nem tapostak ennyire az angolok lelkébe, ha a teázásról van szó.
Úgy érzem, hogy kettős mérce van jelen a sportban. Mintha az lenne az üzenet, hogy szerénynek kell maradnunk a sikereink után, és szép csendben kell ünnepelnünk. Miközben azt látjuk, hogy a férfiak a legkülönbözőbb módon ünnepelnek a nagy tornákon, némelyeknek az is belefér, hogy a csomagjukat markolják. Épp ezért volt meglepő, hogy ennyi kritika ért a teázós mozdulat miatt
– mondta Morgan.
A gólöröm okozta hullámok lassan azért elcsitulnak, már csak a hollandok elleni vasárnapi döntő van hátra, de Rapinoe-nak ezzel kapcsolatban is voltak fenntartásai, pedig lehet, hogy a sérülése miatt nem is tud pályára lépni.
Miért nem lehet saját ünnepnapjuk?
Az amerikai csapat tagjai régóta küzdenek azért, hogy a női válogatott is ugyanolyan megbecsülésben részesüljön, mint a férfi, legyen szó az anyagiakról, vagy bármilyen egyéb tényezőről. Épp ezért vették zokon, hogy a vasárnap nem egyedül az ő napjuk lesz, mivel az amerikaiak néhány óra alatt a vb-döntő mellett a Copa América fináléját és az Arany Kupa Mexikó-USA döntőjét is megnézhetik.
„Ez szörnyű. Annyira zavaró, hogy a női vb-döntőt nem érzik elég méltónak arra, hogy ne más futballeseményekkel egy napon rendezzék. Pedig a döntő tökéletes alkalom lenne, hogy felhívja a figyelmet ezekre a csodálatos sportolókra, az általuk befektetett munkára és a teljesítményükre. A férfiaknál fel sem merül ilyen, akkor a nőkkel miért csinálják ezt?” – tette fel a kérdést Aly Wagner, korábbi amerikai válogatott középpályás, aki a vébé alatt a Fox sportcsatorna elemzőjeként dolgozik.
Az 50,8 százalékos közönségarány is elsőrangú, 100 bekapcsolt tévéből 51-en az angol-amerikai elődöntőt nézték.
Gianni Infantino, a FIFA elnöke pedig két nappal a finálé előtt jelentette be, hogy 24-ről 32 csapatosra bővítené a vébé mezőnyét, a mostani 30 millió dolláros összdíjazást pedig megduplázná (ami egyébként még mindig aprópénz, ha azt vesszük, hogy tavaly a férfi vébén 400 millió dollárt dobtak szét a 32 válogatott között).
Ébresztő! Van még, aki ezek után nem veszi komolyan a női labdarúgást?
