Nemzetközi foci

Ennél a videónál semmi nem adja vissza jobban Guardiola fanatizmusát

Korábban a témában:

A filozófus, csak így gúnyolta Zlatan Ibrahimovic Josep Guardiolát, amikor ők ketten együtt dolgoztak a Barcelonánál.

A hatalmas egóval megáldott svéd csatár nem volt túl jó véleménnyel a futball egyik nagy gondolkodójáról, aki a Barcelonával mindent megnyert, a Bayernnel is egymás után húzta be a bajnoki címeket, most pedig a Manchester Cityvel írt történelmet.

Bár a City a BL-ben elvérzett a Tottenham elleni negyeddöntőben, Angliában tarolt: megnyerte a bajnokságot, az FA-kupát és a Ligakupát is, amire korábban egyetlen csapat sem volt képes.

A Manchester City 6-0-ra nyert kupadöntővel csinálta meg a triplázást
1903 óta nem volt ilyen termékeny egy csapat a kupadöntőben.

A kupadöntő egyik hőse Raheem Sterling volt, aki két gólt is szerzett, egy harmadikat pedig sokáig szintén az ő neve mellé írtak be, mivel úgy tűnt, még a gólvonal környékén ért bele Gabriel Jesus lövésébe.

Végül aztán a hivatalos jegyzőkönyvbe a brazil került be gólszerzőként, így aztán mindketten duplával zártak.

Guardiola mindig elmondja, hogy ő maga soha nem elégszik az elért eredményekkel, mindig többre vágyik és a folyamatos fejlődést tartja szem előtt.

Kompany tizenegy év után elhagyja a Manchester Cityt
A klub bejelentette, hogy távozik a csapatkapitány.

De ezt nem csak magától várja el, hanem a játékosaitól is, és ennek a profizmusnak a tökéletes leképezése volt, amikor a kupadöntő díjátadója után Guardiola hevesen mutogatva magyarázta Sterlingnek, hogy mit kellett volna máshogy csinálnia a pályán.

Sterlingtől több szurkoló is megkérdezte a Twitteren, hogy miről is diskuráltak, de ő elütötte egy poénnal a dolgot, hogy Guardiola megkérte, máskor ne vegye el a csapattársa gólját.

Láthatóan ennél többről volt szó, és Guardiola a sajtótájékoztatón el is magyarázta, hogy Sterling nem játszott jól az első félidőben, gyorsabban kell döntéseket hoznia a pályán és nem szabad elszórnia a labdákat.

Persze megemlítette azt is, hogy Sterling volt a sikereik egyik kulcsa, mert szinte sosem volt sérült, és nagyon jó versenyzőtípus, ráadásul az összes sorozatot számolva 25 gól és 18 gólpasszt jegyzett, ami önmagáért beszél.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.