Élő Nemzetközi foci

A sírból jött vissza, majd a 96. percben BL-döntőbe jutott a Tottenham

Hihetetlen mérkőzésen nyert a Tottenham Hotspur 3-2-re az Ajax ellen Amszterdamban, így a hazai 1-0-s veresége ellenére bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe, ahol majd a Barcelonát búcsúztató Liverpool lesz az ellenfele. Az Ajax a visszavágón 2-0-ra vezetett egy félidő után, de a három gólt szerző Lucas Moura vezérletével fordítani tudott a Spurs.

Valami történt a Bajnokok Ligája mostani szezonjában, mert az egyenes kieséses szakaszban egészen elképesztő mérkőzéseket láttunk eddig. Azt hihettük, hogy nem lehet hozni azt a szintet, amit a Liverpool produkált a Barcelona elleni visszavágóján, de a Tottenhamnek sikerült ezt megközelítenie.

Itt a BL-csoda: a Liverpool négyet vágva ejtette ki a Barcát
A Liverpool megmutatta, igenis létezik lehetetlen.

Jól kezdett az Ajax, és elég hamar, már az 5. percben vezetést szerzett de Ligt fejesével. A Spurs azonnal válaszolhatott volna, de az eltiltásából visszatérő Szon a kapufát találta el. A folytatásban a londoniak szórakozták el a lehetőségeiket, hogy aztán egy gyors akció végén az Ajax duplázza meg az előnyét. A 2-0-s állás és az összesítésben már háromgólos hátrány jól láthatóan megfogta a vendégeket.

Mauricio Pochettino a szünetben beküldte Llorentét, a spanyol csatár beállásával pedig veszélyesebb lett a Spurs, a fejpárbajok többségét meg tudta nyerni. Az 56. percben jött a szépítés, egy kontra végén Lucas Moura talált be.

204 másodpercet kellett várni a brazil újabb góljára, amivel visszajött a párharcba a Tottenham.

A folytatás egészen hihetetlen volt, hol itt, hol ott volt helyzet, csak kapkodtuk a fejünket. Ziyech többször is lezárhatta volna a párharcot, kapufát is lőtt, majd Vertonghen fejese csattant a lécen a hajrában.

Aztán amikor már azt hittük vége, akkor még volt egy villanása a Tottenhamnek, Lucas a 96. percben lőtte a döntőbe az angolokat, akik 3-3-as összesítéssel, idegenben lőtt több góllal jutottak tovább.

Az összefoglaló:

A brazil elittársaságba került, ugyanis Alessandro Del Piero, Ivica Olic, Robert Lewandowski és Cristiano Ronaldo után mindössze az ötödik, aki BL-elődötőben tudott triplázni.

Az angol csapat története során először jutott be a Bajnokok Ligája döntőjébe. A négyszeres győztes Ajax, amely 23 év után játszhatott volna a fináléban, a BL-ben 41 győzelem és 8 döntetlen után először kapott ki, amikor vezetést szerzett.

Az Atlético Madrid stadionjában június elsején sorra kerülő döntőben a Tottenham ellenfele az FC Liverpool lesz.

Eredmény – Bajnokok Ligája, elődöntő, 2. mérkőzés

Ajax Amszterdam (holland) – Tottenham Hotspur (angol) 2-3 (2-0)

Ajax: Onana – Mazraoui, de Ligt, Blind, Tagliafico – Schöne (Veltman, 60.), van de Beek (Magallán, 90.), de Jong – Ziyech, Tadic, Dolberg (Sinkgraven, 67.)

Tottenham: Lloris – Trippier (Lamela, 81.), Alderweireld, Vertonghen, Rose (Davies, 83.) – Sissoko, Wanyama (Llorente, a szünetben), Alli – Eriksen – Lucas, Son

Gólszerző: de Ligt (5.), Ziyech (35.) illetve Lucas (55., 59., 90+6.)

Sárga lap: Dolberg (50.), Onana (90+5.) illetve Sissoko (17.), Rose (76.)

Piros lap:

Továbbjutott: a Tottenham 3-3-mal, idegenben lőtt több góllal.

Nyitókép: Dan Mullan/Getty Images

Nehéz, mit mondani a Spursről

Nem játszik rosszul a Tottenham, sőt, összességében ők az aktívabbak, igaz, az Ajax érthetően nem rohan fejjel a falnak 2-0-s előnyben. De jók az angolok, ha nincs a gól, akkor teljesen elégedettek lehetnének az első 30 perccel. Az viszont elgondolkodtató, hogy már hét gólt kaptak az első 15 percekben a mostani BL-szezonban.

Micsoda vendégtámadások

Gyönyörűen építkezett a bal szélen a Spurs, még az sem akasztotta meg a támadást, hogy Rose-t fellökték. Allihoz került a labda, aki parádés labdát tekert középre, szon lőtt is, de középre célzott.

Visszaszerezte aztán a labdát a Tottenham és egy visszahagyott labda után ezúttal Eriksen lőhetett, de ő is középre. Belefér ennyi elrontott helyzet?

Azok az amszterdami pontrúgások...

Most egy szabadrúgást tekerhettek a kapu elé a bal szélről, Ziyech ívelt veszélyesen, de egy londoni védő kifejelte. Kontrázott volna a Spurs, Eriksen még le is futotta a védőjét, de Szont már meg tudták állítani.

Kicsit most visszább vettek a csapatok

Nem is biztos, hogy tartani lehetne azt a tempót, ahogyan beindultak itt az első percekben. De Ligt fejesével előnyben az Ajax, Szon lövésével válaszolhatott volna a Spurs, de a kapufa kisegítette a hazaiakat. Az angoloknak most már tényleg gólokat kell szerezniük, minimum kettőt.

Stat-riadó

De Ligt a negyedik tinédzser, aki gólt szerzett a BL-elődöntőben.

Kapufa, hát mi van itt?

Majdnem egyenlített a Tottenham, Szon lódult meg a bal szélen, belépett a tizenhatoson belülre és bár kiszorított helyzetben volt, kapura lőtt, a labda pedig a kapufát találta el. Onana nem a rövidet fogta, az biztos.

OTT AZ ELSŐ HELYZET!

Természetesen az Ajax szállította. Tadic kapott labdát a tizenhatosnél, egyet igazított rajta és lőtt, Trippier sarkáról pattant szögletre.

Jobban kezd az Ajax

A hazaiak egyből megszállták a londoni térfelet, de az első lövésük elakadt egy blokkban.

EL-KEZ-DŐ-DÖTT!

Megy is a mérkőzés, kíváncsian várjuk, hogy az Ajax mit tud kezdeni azzal, hogy az egyik legjobb játékosa az utolsó pillanatban dőlt ki. A brazilnak egy kézsérülés miatt eleve kérdéses volt a játéka.

Ha megnyerné a BL-t a Spurs, Pochettino lelépne?

Az argentin szakember tett egy erre utaló megjegyzést, azaz mit erre utalót, konkrétan ezt mondta:

Ha ilyen körülmények közt sikerülne, akkor el kellene gondolkodnom azon, hogy valami mást csináljak a jövőben. Ez nem vicc.

Fotó: Laurence Griffiths/Getty Images

Bezzeg az Ajax!

A hollandok elképesztő formát mutatnak, a legutóbbi 12 elődöntős szereplésük során 10-szer jutottak be valamelyik európai kupa döntőjébe. Célratörők.

A statisztika nem a Tottenhammel van

17 csapat került edidg hátrányba a elődöntő első meccsén hazai pályán, de csak egy tudott a döntőbe jutni. Az Ajax, még 1996-ban.

Van Szon, lesz party?

Az első meccsen nagyon hiányzott a dél-koreai a Tottenhamből – meg persze Harry Kane is – de mostanra már letelt az eltiltása, úgyhogy vissza is tért a kezdőbe. Rajta kívül Sissoko is kezd, ő Sánchezt váltotta. Az Ajaxnál is volt váltás, Veltman helyett Mazraoui került be a csapatba.

  • Ajax: Onana – Mazraoui, de Ligt, Blind, Tagliafico – Schöne, van de Beek, de Jong – Ziyech, Tadic, Dolberg
  • Tottenham: Lloris – Trippier, Alderweireld, Vertonghen, Rose – Sissoko, Wanyama, Alli – Eriksen – Lucas, Szon
Olvasói sztorik