Nemzetközi foci

Összeesett a pályán és meghalt a 28 éves, burundi válogatott labdarúgó

Szörnyű tragédia.

A Malanti Chiefs-Green Mamba mérkőzés közben összeesett Papy Faty, a 28 éves burundi válogatott labdarúgó. A szváziföldi Chiefs játékosát csütörtökön azonnal kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni – számolt be a goal.com.

A 28-szoros válogatottsága alatt három gólt szerző védekező középpályás pályafutása során megfordult a török Trabzonspornál és a holland MVV Maastrichtisnál is. 2015-ben, még a dél-afrikai Bidvest Wits FC játékosaként szívelégtelenség miatt egyszer már összeesett egy barátságos mérkőzés során, ám Johannesburgban még megmentették az életét. A trauma után orvosi vizsgálatokon esett át, és a szakvélemény szerint abba kellett volna hagyja a labdarúgást. A Wits FC ezért bontott vele szerződést 2016. nyarán.

Két évig nem is volt csapata, tavaly nyáron azonban újrakezdte, mert segíteni akart a burundi válogatottnak az Egyiptomban, június 21-től megrendezésre kerülő Afrikai Nemzetek Kupáján. A torna második játéknapján, 19 órától Nigéria ellen játszhatott volna. Isten nyugosztalja.

(Kiemelt képen Faty (jobbra) egy Tunézia elleni 2010 es Afrikai Nemzetek Kupája selejtezőn küzd a labdáért, Fotó: FETHI BELAID / AFP)

Olvasói sztorik