Nemzetközi foci

Autóbalesetben meghalt a fia focimeccsére tartó anya

Borzalmas napokat él meg a Braga fiatal futballistája, David Veiga. Az U19-es csapat játékosa a Benfica elleni bajnoki közben tudta meg, hogy szülei – akik éppen az ő mérkőzésére igyekeztek – autóbalesetet szenvedtek. Édesanyja azonnal szörnyet halt, apja súlyos sérülésekkel kórházba került.

A portugál sajtó szerint amikor a játékvezető megtudta, mi történt, úgy döntött, hogy lefújja a találkozót, így kivételesen 90 másodperccel hamarabb ért véget a bajnoki.

A fájdalom és döbbenet óráiban a klub játékosa mellett áll. Édesapjának, aki szintén az autóban ült, mielőbbi felépülést kívánunk

– áll a Braga közleményében.

Veiga csapattársai is rengeteg támogató bejegyzést tettek közzé, valamint a Benfica is jó kívánságait tolmácsolta a futballista, valamint a Braga számára a nehéz időkben.

Nyitókép: scbraga.pt

Olvasói sztorik