Élő Nemzetközi foci

Négy gól is kevés volt a Manchester Citynek a BL-elődöntőhöz

Pep Guardiolától már a Bayern Münchennél is a Bajnokok Ligája megnyerését várták, a Manchester Citynél sem adnák alább a Premier League megnyerése után. Csakhogy az első mérkőzést a Tottenham Hotspur nyerte, amely története során először akart BL-elődöntőbe jutni.

Egészen káprázatos első félidőt hoztak össze a csapatok, ugyanis a Bajnokok Ligája történetének leggyorsabb négy, majd öt gólja esett az Etihad Stadionban.

Először Raheem Sterling szerzett vezetést, erre azonban nem csak felelni tudott Szon Hung Min egy szerencsés és egy gyönyörűen eltekert lövéssel fordított. Ez sem bizonyult elégnek, a 11. percben Bernardo Silvának is mázlija volt megpattanó lövésénél, majd a 26. percben Kevin De Bruyne egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után hozta kihagyhatatlan helyzetbe Sterlinget.

Az egészen káprázatos kezdés után is lüktető, jó iramú meccset produkáltak a csapatok, de újabb gól nem esett az első félidőben.

Térfélcsere után még jobban kapujához szögezte ellenfelét a Manchester City, De Bruyne kétszer is próbálkozott a gólszerzéssel, de Hugo Lloris a helyén volt mindkét alkalommal, ahogyan Sterling helyzeténél is. Agüero 59. percben leadott lövése ellen azonban már tehetetlen volt, De Bruyne szlalomozott végig a középpályán, majd kiválóan ugratta ki az argentint, aki a rövidbe bombázott.

Ezután rögtön cserélt Guardiola, hogy a továbbjutást biztosítsa, csakhogy nem vált be a számítása, mert a sérülés miatt becserélt Fernando Llorrente valahogy betuszkolt még egy gólt egy beadásból, amivel megint a Spurs került lépéselőnybe.

A Manchester City rohant előre, de nem használta ki jól a lehetőségeit, majd hihetetlen módon a Tottenham Hotspur eladta a labdát, a hazai csapat gólt rúgott, ám Cüneyt Cakir les miatt érvénytelenítette a találatot.

Másra már nem maradt idő, egy elképesztően izgalmas és látványos találkozón a Spurs jutott be a legjobb négy közé.

Eközben a Liverpool idegenben bebiztosítsa továbbjutását. Miután az első mérkőzésen magabiztosan nyert Jürgen Klopp együttese, a visszavágón is vezetést szerzett, a második félidőben pedig Mohamed Szalah, Roberto Firmino és Virgil van Dijk is betalált, a Portónak esélye sem volt az elődöntőre.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, 2. mérkőzés

Manchester City – Tottenham Hotspur 4-3 (3-2)
Gólszerző:
Sterling (4., 21.,), B. Silva (11.), Agüero (59.) illetve Szon (7., 10.), Llorrente (73.)
Összesítésben 4-4 után idegenben lőtt több góllal továbbjutott a Tottenham Hotspur

FC Porto – Liverpool 1-4 (0-1)
Gólszerző:
Militao (69.) illetve Mané (26.), Szalah (65.), Firmino (77.), Van Dijk (84.)
Továbbjutott 6-1-s összesítéssel a Liverpool

Nyitókép: Laurence Griffiths/Getty Images

Vége! Négy gól is kevés volt a Manchester Citynek a BL-elődöntőhöz

Pep Guardiolától már a Bayern Münchennél is a Bajnokok Ligája megnyerését várták, a Manchester Citynél sem adnák alább a Premier League megnyerése után. Csakhogy az első mérkőzést a Tottenham Hotspur nyerte, amely története során először akart BL-elődöntőbe jutni.

Egészen káprázatos első félidőt hoztak össze a csapatok, ugyanis a Bajnokok Ligája történetének leggyorsabb négy, majd öt gólja esett az Etihad Stadionban.

Először Raheem Sterling szerzett vezetést, erre azonban nem csak felelni tudott Szon Hung Min egy szerencsés és egy gyönyörűen eltekert lövéssel fordított. Ez sem bizonyult elégnek, a 11. percben Bernardo Silvának is mázlija volt megpattanó lövésénél, majd a 26. percben Kevin De Bruyne egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után hozta kihagyhatatlan helyzetbe Sterlinget.

Az egészen káprázatos kezdés után is lüktető, jó iramú meccset produkáltak a csapatok, de újabb gól nem esett az első félidőben.

Térfélcsere után még jobban kapujához szögezte ellenfelét a Manchester City, De Bruyne kétszer is próbálkozott a gólszerzéssel, de Hugo Lloris a helyén volt mindkét alkalommal, ahogyan Sterling helyzeténél is.

Agüero 59. percben leadott lövése ellen azonban már tehetetlen volt, De Bruyne szlalomozott végig a középpályán, majd kiválóan ugratta ki az argentint, aki a rövidbe bombázott.

Ezután rögtön cserélt Guardiola, hogy a továbbjutást biztosítsa, csakhogy nem vált be a számítása, mert a sérülés miatt becserélt Fernando Llorrente valahogy betuszkolt még egy gólt egy beadásból, amivel megint a Spurs került lépéselőnybe.

A Manchester City rohant előre, de nem használta ki jól a lehetőségeit, majd hihetetlen módon a Tottenham Hotspur eladta a labdát, a hazai csapat gólt rúgott, ám Cüneyt Cakir les miatt érvénytelenítette a találatot.

Másra már nem maradt idő, egy elképesztően izgalmas és látványos találkozón a Spurs jutott be a legjobb négy közé.

Óriási dráma a végén

Eladta a labdát a Tottenham, amiből azonnal gólt szerzett Sterling a 93. percben, de a játékvezető előbb videózott egyet, majd les miatt érvénytelenítette a gólt! Annyira feszült a helyzet, hogy mindkét edző nekivetkőzött, lévén ezen a találaton múlt a továbbjutó kiléte. Marad a 4-3, mi lesz még ma itt?!

Közben Firmino és van Dijk növelte a Liverpool előnyét

Előbb a brazil támadó Jordan Henderson beívelését fejelhette Firminho tisztán a Porto kapujába (3-1),

majd egy bal oldali szögletet követően van Dijk bólintott gólt közelről (1-4). Összesítésben már 6-1 a Poolnak

Megint Lloris volt munkában

A félfutó Walker beívelését Agüero fejelte a kapu jobb oldala felé, de Hugo Lloris megfogta a labdát és ráfeküdt, maradt a 4-3.

Itt az újabb fordulat, megint a Spurs áll továbbjutásra

A bal szélről érkező labda a kényszerűségből becserélt Fernando Llorrente csípőjéről és vélhetően könyökéről pattant a kapura. Cüneyt Cakir játékvezető visszanézte az esetet videón, de úgy ítélte meg, ha kezet is ért a labda, le volt szorítva. Ezzel idegenben lőtt góllal újra a londoniak állnak továbbjutásra.

A másik párharc végérvényesen eldőlt

Előbb Mohamed Szalah talált be Trent Alexander-Arnold tanári indítását, majd Militao lőtte be a portugálok becsületgólját. Összesítésben 4-1-re vezet a Liverpool a párharcban.

Guardiola azonnal vált

David Silva helyett egy védekező felfogású játékost, Fernandinhót küldte be a hazai csapat vezetőedzője.

Gól, először áll továbbjutásra a City

Kevin De Bruyne hosszú szólóba kezdett, majd a beragadó Toby Alderweireldnek hála jól indította Sergio Agüerót. Az argentin kicsit kiszorított helyzetből a rövidre bombázta a labdát, olyan közelről jött a lövés, hogy Hugo Llorisnak nem volt esélye védeni. Továbbjutásra áll a Manchester City!

Éledezik a Spurs

Szon kapott jó indítást, de lelopták a labdát a lábáról, majd Llorrente fejese landolt Ederson ölében.

Lloris zseniális védéssel rukkolt elő

Kevin De Bruyne lőtt a tizenhatos jobb sarkáról a hosszú fölső felé, a francia kapusa a levegőben úszva, látványos vetődéssel paskolta szögletre a labdát. Gyönyörű jelenet volt!

Hatalmas helyzet maradt ki!

Egy egészen mutatós támadás végén bal szélről kapott tűpontos labdát Sterling, aki hat-hét méterről egyből kapura belsőzött. Lloris kipaskolta a kissé középre tartó labdát, az ismétlést pedig a bevetődő Rose akadályozta meg, maradt a 3-2.

Újra útjára indult a labda

Szinte rögtön a Manchester Citynél kötött ki a labda, ráadásul Lucas Moura és Llorrente ketten hiába támadták le a hazai csapat védelmét.

Így is lehet futballozni

Egészen szép adalék, hogy az első félidőben mindkét együttes mindössze három-három alkalommal szabálytalankodott.

Sadio Mané már Steven Gerrard babérjaira tör

Ismét tekintsünk ki egy pillanatra a másik párharcra: Mané 14. gólját szerezte nemzetközi porondon a Liverpool színeiben, ezzel beérte a Vörösök legendáját, Ian Rush-t. A rangsort Gerrard vezeti 21 góllal, ez még azért odébb van.

Szon majdnem mesterhármast lőtt

Walker mellett elszaladt a dél-koreai egy csellel, majd ballal a bal kapufa mellé gurított. Szépen csinálta, de nem pár centivel pontatlan volt. Marad a 3-2.

Na, ez nagyon érdekes cserének ígérkezik

Sissokót tényleg le kell cserélni, mert meghúzódott egy rossz kitámasztás után. Csakhogy a középpályás helyett Fernando Llorrente, egy csatár áll be. Valószínűleg Szon lép majd vissza középpályára.

Sissoko maradt lent

A nagy akarás néhány kemény ütközést eredményezett, ebből Sissoko jött ki legrosszabbul, csapattársai inkább ki is gurították a labdát, hogy ápolni lehessen. Úgy tűnt, hogy nincs nagy baj, de pár perccel később újra a földön volt a középpályás. A lágyéka környékét fogta másodjára, valószínűleg le kell majd cserélni.

Fantasztikus ez a meccs

Az ember nem tudja levenni a szemét a játékról. A hazai csapat minden erőt mozgósít, hogy még egy találatot szerezzen, hiszen idegenben lőtt góllal a Spurs áll továbbjutásra. Csakhogy a vendégek inkább visszaállnak egy kicsit és igyekeznek elejét venni a rohanásnak. Nagyon izgalmas, jó iramú találkozó, egyelőre 3-2 az állás.

Itt is a következő, megint vezet a Manchester City

Egy szabadrúgást gyorsan elvégzett a hazai együttes, így Kevin De Bruyne léphetett ki az elbámészkodó londoni védők mellett és bár centerezése úgy tűnt, elkerüli a társakat, a hosszú oldalon érkező Raheem Sterling az üres kapuba lőtt.

Olvasói sztorik