Nemzetközi foci sport

Dárdai: Egy csapat életében időnként kellenek új arcok

Bár napok óta másról sem olvasni, mint hogy Dárdai Pált lehet, hogy meneszti a Hertha, a korábbi szövetségi válogatott nem vesztette el a humorérzékét.

„ A Morgenpostban megjelent egy friss kép rólam, azt kell mondjam, nagyon jól nézek ki rajta. Más edzők összerogynak öt vereség után, én ki vagyok simulva” – kezdte a Nemzeti Sportnak adott interjút Dárdai. Aztán hozzátette, megviseli az évek óta tartó élet-halál harc,  és lehet, szükségre lenne némi pihenőre.

 Zsinórban ötször kikaptunk, ez mindenkit bánt Berlinben, értelemszerűen engem is. Amióta én állok a Hertha élén, nem volt részünk hasonlóban. Természetesen sajnálom, hogy így alakult, de futballöltözőben nőttem fel, tisztában vagyok vele, egy csapat életében előfordul ilyesmi. Ugyanakkor százötvenszer elmondtam már, ha a vezetők úgy érzik, én vagyok a Hertha fejlődésének a gátja, szóljanak nyugodtan, nekem nem probléma

– mondta Dárdai, aki biztos benne, ha el is köszönnek tőle, azt úriemberek módjára teszik.

Az edzőnek már arra is van forgatókönyve, hogy mit tenne, ha menesztenék: elmenne szabadságra, aztán arra az emeletre pakolna át a klubházban, ahol az utánpótlástrénerek dolgoznak.

„Vagy elfogadnék egy másik ajánlatot, abból ugyanis akad egy-kettő. Az utóbbi években azért szereztem nevet a szakmában. Ja, és van egy harmadik út is: mivel a karrierem során tönkrement bokám miatt rokkantnyugdíjas vagyok, elmegyek nyugdíjba” – vázolta Dárdai a további lehetőségeket.

Azt is elmagyarázta, már csak azért sem idegeskedik a helyzete miatt, mert amikor belevágott a munkába a Herthánál, tisztában volt vele, hogy átlagban 16-18 hónapot él meg egy edző egy csapat élén, ő viszont 50 hónapnál jár.

Szerinte a megtorpanás oka, hogy vékony a Hertha kerete, jóval több volt a sérülés és az eltiltás idén, ráadásul a vezérek közül Vedad Ibisevic 34, Salomon Kalou 33 éves, és a fiatalok még nem nőttek fel melléjük.

Dárdai úgy érzi, az öltözőben még él a bizalom iránta a játékosok részéről, kérte is őket, hogy jelezzék, ha valami nincs rendben, de még senki nem ment oda hozzá, hogy panaszkodjon.

“Ebből arra következtetek, hogy még nem mentek fel az irodába. De akár felmennek, akár nem, tudomásul kell venni, hogy egy csapat életében időnként kellenek új arcok”.

A 11. helyen álló Hertha a hétvégén a sereghajtó, Thomas Doll által irányított Hannovert fogadja, itt a lehetőség, hogy az öt zakó után javítsanak a berliniek.

A nyitóképen Dárdai Pál látható a Hoffenheim-Hertha Bundesliga-meccsen. Fotó: UWE ANSPACH / DPA / dpa Picture-Alliance

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.