Nemzetközi foci

Állítólag már Dárdai utódját keresi a Hertha

A Hertha BSC kikapott 2-0-ra a Bundesliga 29. fordulójában a Hoffenheimtől. Az eredmény a két csapat tabellán elfoglalt helyét és az erőviszonyokat nézve még nem annyira meglepő, ugyanakkor ez már zsinórban az ötödik veresége volt Dárdai Pál együttesének, amely után még erősebbek azok a hangok, hogy ez a mélyrepülés akár a magyar edző állásába is kerülhet.

A Kicker szaklap konkrétan arról írt a mérkőzés után, hogy úgy tudják, a klub már elkezdte keresni Dárdai utódját, aki majd a nyáron venné át az irányítást.

A sportigazgató Michael Preetz már tavaly nyáron tervezte ezt, de aztán a Hertha jól szerepelt az ősszel, meg is hosszabbították Dárdai szerződését 2020-ig. A tavasz már megint nem úgy alakul, ahogy azt a fővárosban látni szerették volna: 12 idei bajnokiból hetet is elveszített a csapat három győzelem és két döntetlen mellett. És általában mindig a bajnokság második felére fogy el a Hertha.

Elmondtam már százszor: ha én jelentem a problémát, akkor mondják meg

– mondta a sajtótájékoztatóján Dárdai a vasárnapi meccs után.

A Hertha BSC öt fordulóval a vége előtt a 11., kiesési gondjai szinte biztosan nem lesznek, mivel 14 ponttal előzik az osztályozós helyen álló Stuttgartot. Az európai kupaszereplést jelentő helyek mögött viszont jelentős a hátrány, a hatodik Hoffenheim 12 ponttal előzi a berlinieket.

Dárdai Pált 2015 februárjában nevezték ki a Hertha élére – akkor még a magyar válogatott szövetségi kapitánya is volt egyben –, sikeresen benntartotta a csapatot, a rá következő idényben hetedik, aztán hatodik helyet sikerült megszerezni. Tavaly tizedikként zárták a Bundesligát.

Fotó: Boris Streubel/Getty Images

Bundesliga, 29. forduló, vasárnapi mérkőzések

Hoffenheim–Hertha BSC 2–0 (1–0)
Düsseldorf – Bayern München 1–4 (0–2)
Eintracht Frankfurt – Augsburg 1–3 (1–2)

A bajnokság állása:

H. Csapat M Gy D V Gk Pont
1. Bayern München 29 21 4 4 78 – 29 +49 67
2. Borussia Dortmund 29 20 6 3 68 – 36 +32 66
3. RB Leipzig 29 17 7 5 55 – 22 +33 58
4. Frankfurt 29 15 7 7 57 – 34 +23 52
5. Mönchengladbach 29 15 6 8 48 – 35 +13 51
6. Hoffenheim 29 12 11 6 60 – 39 +21 47
7. Werder Bremen 29 12 10 7 52 – 41 +11 46
8. Leverkusen 29 14 3 12 51 – 48 +3 45
9. Wolfsburg 29 13 6 10 47 – 44 +3 45
10. Düsseldorf 29 11 4 14 39– 56 -17 37
11. Hertha BSC 29 9 8 12 41 – 48 -7 35
12. Mainz 29 9 6 14 34 – 50 -16 33
13. Freiburg 29 7 11 11 39 – 50 -11 32
14. Augsburg 29 7 7 15 40 – 55 -15 28
15. Schalke 04 29 7 6 16 30 – 47 -17 27
16. VfB Stuttgart 29 5 6 18 27 – 61 -34 21
17. Nürnberg 29 3 9 17 24 – 54 -30 18
18. Hannover 96 29 3 5 21 25 – 66 -41 14
Olvasói sztorik