Élő Nemzetközi foci

Itt az újabb Ajax-csoda: a Juventust is kiütötték a BL-ből a hollandok

Az Ajax Amszterdam egyszer már csodát tett a nyolcaddöntőben, amikor a Real Madrid elleni párharcot fantasztikus focival fordította meg. A Juventus elleni 1-1 után is hasonlóra készült, még akkor is, ha ez eleinte nem tűnt reálisnak.

A mérkőzés kezdetén nem volt folyamatos a játék, sok szabálytalanság tördelte a játékot, főleg a hollandok részéről, mivel beszorultak a saját kapujuk elé. A Juve nyomott, de helyzetig sokáig nem jutott el. A 28. percben aztán megtört a jég, Miralem Pjanic szabadrúgására tökéletesen robbant be Cristiano Ronaldo és higgadtan a bal alsóba fejelt.

Ettől taktikát váltott az Ajax, támadóbb felfogásban kezdett játszani és hat perc alatt kiegyenlített. Hakim Ziyech lövése akadt el Donny van de Beekben, aki pont a leshatáron helyezkedett. A labda a hollandnál maradt, aki kapura fordult és okosan a bal alsó sarokba lőtt.

Ezután felpörögtek a csapatok, de nagy helyzetig már nem jutottak el a felek, pedig öt percet is hosszabbított Clément Turpin játékvezető.

Térfélcsere után az Ajax bekezdett alaposan, öt perc alatt helyzetbe került, sőt két alkalommal csak Wojciech Szczesny védései tartották meccsben a Juventust. A vendégek nyomását nem is bírták végül az olaszok, Matthijs de Ligt a 67. percben fejelte a Zebrák kapujának jobb oldalába a labdát.

A hazaiaknak támadniuk kellett, a hollandok pedig lubickoltak az ellentámadások adta lehetőségekben. Szétesett a Juve fejben, miközben a vendégek magabiztosan tartották az eredményt. Sőt, az Ajax további gólokat is szerezhetett volna. Erőtlenül játszott a Juventus, a második félidőben sokkolta őket a hollandok zseniális futballja.

Eközben az FC Barcelona hazai pályán folytathatja, amit Manchesterben elkezdett, hiszen 1-0-s előnyből kezdte meg a visszavágót. A katalánok már az első húsz percben két gólt lőttek Lionel Messinek hála, majd a második félidőben Philippe Coutinho bombagólja adta meg a kegyelemdöfést a Vörös Ördögöknek.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, 2. mérkőzés

Juventus – Ajax Amszterdam 1-2 (1-1)
Gólszerző:
Ronaldo (28.) illetve de Beek (34.), De Ligt (67.)
Továbbjutott az Ajax 3-2-es összesítéssel

FC Barcelona – Manchester United 3-0 (2-0)
Gólszerző:
Messi (16., 20.), Coutinho (61.)
Továbbjutott a Barcelona 4-0-s összesítéssel

Nyitókép: Isabella BONOTTO / AFP

Itt az újabb Ajax-csoda: a Juventust is kiütötték a hollandok!

Az Ajax Amszterdam egyszer már csodát tett a nyolcaddöntőben, amikor a Real Madrid elleni párharcot fantasztikus focival fordította meg. A Juventus elleni 1-1 után is hasonlóra készült, még akkor is, ha ez eleinte nem tűnt reálisnak.

A mérkőzés kezdetén nem volt folyamatos a játék, sok szabálytalanság tördelte a játékot, főleg a hollandok részéről, mivel beszorultak a saját kapujuk elé. A Juve nyomott, de helyzetig sokáig nem jutott el. A 28. percben aztán megtört a jég, Miralem Pjanic szabadrúgására tökéletesen robbant be Cristiano Ronaldo és higgadtan a bal alsóba fejelt.

Ettől taktikát váltott az Ajax, támadóbb felfogásban kezdett játszani és hat perc alatt kiegyenlített. Hakim Ziyech lövése akadt el Donny van de Beekben, aki pont a leshatáron helyezkedett. A labda a hollandnál maradt, aki kapura fordult és okosan a bal alsó sarokba lőtt.

Ezután felpörögtek a csapatok, de nagy helyzetig már nem jutottak el a felek, pedig öt percet is hosszabbított Clément Turpin játékvezető.

Térfélcsere után az Ajax kezdett be alaposan, öt perc alatt helyzetbe került, sőt két alkalommal csak Szczesny védései tartották meccsben a Juventust. A vendégek nyomását nem is bírták végül az olaszok, Matthijs de Ligt a 67. percben fejelte a Zebrák kapujának jobb oldalába a labdát.

A hazaiaknak támadniuk kellett, a hollandok pedig lubickoltak az ellentámadások adta lehetőségekben. Szétesett a Juve fejben, miközben a vendégek magabiztosan tartották az eredményt. Sőt, az Ajax további gólokat is szerezhetett volna.

Erőtlenül játszott a Juventus, a második félidőben sokkolta őket a hollandok zseniális futballja.

Oda a remény a Juventus számára

Kezezést reklamálnak a Juventus játékosai, Turpin addig engedte a játékot, míg ki nem ment a labda az oldalvonalon. Ezután a videobíró megnézte az esetet, Daley Blind jobb karját telibe kapta a labda, de olyan közelről jött a labda, hogy a videobíró nem adott rá büntetőt. Oda minden esély?

Allegri is próbálkozik

A mai napon elég fakó Bernardeschi helyére jött Bentancur, de sok ideje nem lesz bizonyítani.

Ronaldo erőlködik

Egy blokkolt lövéssel vétette magát észre a portugál, majd az Ajax tizenhatosában tűnt el, de jogosan maradt el a büntető.

Neres hatalmas lehetőséget baltázott el

Rugani hibázott nagyot, pont Ziyech elé fejelt, az Ajax játékosa pedig indította azonnal Nerest. Óriási mázlija volt a Juvénak, hogy a vendégek támadója nem találta el a labdát, így marad az 1-2.

Schöne tekert kapu mellé

A Juventus támadni próbál, de nagyon pontatlanok a Zebrák. Az Ajax ellentámadásait viszont nehezen tudja megfogni a hazai csapat, sokszor csak szabálytalanságok árán. Egy Emre Can-fault után Lasse Schöne csavart kapu mellé, de nem sokat tévesztett.

Góóóóóóóóóól!

Matthijs De Ligt ellenállhatatlanul érkezett Lasse Schöne szögletére, Daniele Rugani és Alex Sandro szorításában is fejelni tudott, méghozzá pontosan: a Juventus kapujának jobb oldalába. Ez volt a holland hátvéd első gólja a Bajnokok Ligájában. Két gól kell a Juventusnak a továbbjutáshoz, 1-2 az állás.

Allegrinek lépnie kellett

Érzi a Juventus vezetőedzője, hogy jelenleg nincs meccsben a csapata, De Sciglio helyére beküldte Joao Cancelót.

Pjanics mentett!

Szenzációs keresztlabdát kapott Tadics és hasonlóan remek gólpasszt készült adni, ám Miralem Pjanics bevetődve mentett szögletre. Pedig Ziyech üres kapuba lőhetett volna, ha eljut hozzá a labda.

Szczesny védett hatalmasat!

Neres csent el egy meggondolatlan ívelést, a figura pedig Ziyech-re jött ki, aki a tizenhatoson belülről próbálkozhatott. A lengyel kapus már elvetődött a másik irányba, de reflexből visszanyúlt a levegőbe és valahogy lehúzta a labdát. Hatalmas bravúr!

Megint az Ajaxé a félidő első lehetősége

Kissé akadozva, de csak felért a Juventus kapujáig a vendég együttes, ahol némi passzolgatás után eljutott lövésig az Ajax. Van de Beek lövését blokkolták, a szögletből pedig nem lett semmi, de a hollandok nagyon okosan tartják meg a labdát.

Cserélt a Juventus is

Kapott egy rúgást Paulo Dybala, talán ezért cserélte le őt Allegri. Moise Kean állt be a helyére a második félidőre.

Megélénkült a meccs

Vérszemet kapott az Ajax, a Juventus pedig újra dominálni szeretne, de ez már nem megy olyan könnyen, mint az elején. Jó értelemben vett feszlütséget érezni a csapatokon, kár, hogy mindjárt vége a félidőnek.

Itt a válasz, 1-1!

Van de Beekben akadt el a saját csapattársa lövése, aki a leshatáron így tisztán fordulhatott kapura és okosan a bal alsó sarokba lőtt. Ezt is visszanézte a játékvezető, ez is érvényes gólnak bizonyult.

Cristiano Ronaldo megint fejessel szerzett vezetést

Miralem Pjanic szinte szögletet végzett el szabadrúgásként, Veltman és De Ligt egymást zavarta, ezért zavartalanul érkezhetett Cristiano Ronaldo és higgadtan a bal alsóba bólintott. Clément Turpin játékvezető visszanézte az esetet az eltűnő Ajax-védő miatt, de mivel saját csapattársa lökte fel, megadta a gólt. 1-0.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik