Élő Nemzetközi foci

A hajrában jött az angol rangadó csattanója a BL-ben

Három angol és egy portugál klub nyitotta a Bajnokok Ligája negyeddöntőit. A Tottenham Hotspur először játszott új stadionjában a BL-ben, a Manchester City pedig nem tudta az ünneplést. Pedig az elmúlt öt találkozójukból négyet Pep Guardiola csapata nyert, egy döntetlen mellett. Több mint két éve nyeretlen volt a Spurs a City ellen.

A mérkőzés eleje pont úgy alakult, ahogyan vártuk: főleg a Manchester City birtokolta a Tottenhamre főleg védekező szerep hárult. Hamar góllá is érhetett volna a vendégek nyomása, a 11. percben Raheem Sterling lövését Danny Rose becsúszva blokkolta, de a kezét érte a labda. Björn Kuipers játékvezető elsőre szögletet ítélt, de a VAR segítségével megadta a büntetőt. Jött azonban a csavar, Sergio Agüero próbálkozását Hugo Lloris kivédte.

Ezután felbátorodott a Tottenham, kicsit átvette az irányítást és két helyzetet is kidolgozott, ebből Harry Kane-é volt igazán nagy, de ő sem számított rá, hogy nem fúj semmit a bíró és a lövését védeni tudta Ederson.

Fordulás után rugdosódással indítottak a csapatok, ennek az lett a vége, hogy több játékmegszakítás után Kane akkorát kapott, hogy le kellett bicegnie a pályáról. Nagyon leült ezután a meccs, alig-alig jutottak el a kapuig a felek.

Sokáig nem is történt semmi, majd jött a 79. perc, Christian Eriksen kiváló kiugratása és Szon Hjung Min harcosan megtartotta a labdát és míg ellenfelei reklamáltak,  gólt vágott. A City játékosai úgy látták, kiment a labda. Kuipers visszanézte, de megadta a gólt. Ezután sem lehetett érezni az átütő erőt a vendégekben, a Tottenham pedig rendkívül lelkesen focizva kihúzta kapott gól nélkül.

Eközben a tavalyi döntős Liverpool azzal a Portóval találkozott, amellyel az előző kiírásban is összecsapott a nyolcaddöntőben: akkor a 5-0-val ütötte ki Jürgen Klopp csapata idegenben a portugálokat. Ezúttal a Liverpool végtelenül profin és gyorsan elintézte a Portót, Naby Keita az 5. percben nagy mázlival szerzett vezetést, majd egy ragyogó támadásból Roberto Firmino lőtt gólt, ezután már csak le kellett hozni a találkozót bekapott gól nélkül.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, 1. mérkőzés

Tottenham Hotspur – Manchester City 1-0 (0-0)
Gólszerző:
Szon (79.)

Liverpool – FC Porto 2-0 (2-0)
Gólszerző:
Keita (5.), Firmino (26.)

Nyitókép: Marc Atkins/Getty Images

Sokba került a kimaradt tizenegyes, 2016 után újra nyert a Tottenham

Három angol és egy portugál klub nyitotta a Bajnokok Ligája negyeddöntőit. A Tottenham Hotspur először játszott új stadionjában a BL-ben, a Manchester City pedig nem tudta az ünneplést. Pedig az elmúlt öt találkozójukból négyet Pep Guardiola csapata nyert, egy döntetlen mellett. Több mint két éve nyeretlen volt a Spurs a City ellen – utoljára 2016 október 2-án egy bajnokin.

A mérkőzés 11. percében Raheem Sterling lövését Danny Rose becsúszva blokkolta, de a kezét érte a labda. Björn Kuipers játékvezető elsőre szögletet ítélt, de a VAR segítségével megadta a büntetőt. Jött azonban a csavar, Sergio Agüero próbálkozását Hugo Lloris kivédte.

Fordulás után rugdosódással indítottak a csapatok, ennek az lett a vége, hogy több játékmegszakítás után Kane akkorát kapott, hogy le kellett bicegnie a pályáról. Nagyon leült ezután a meccs, alig-alig jutottak el a kapuig a felek. Sokáig nem is történt semmi, majd jött a 79. perc, Christian Eriksen kiváló kiugratása és Szon Hjung Min harcosan megtartotta a labdát és míg ellenfelei reklamáltak,  gólt vágott. A City játékosai úgy látták, kiment a labda. Kuipers visszanézte, de megadta a gólt.Ezután sem lehetett érezni az átütő erőt a vendégekben, a Tottenham pedig rendkívül lelkesen focizva kihúzta kapott gól nélkül.

Ezalatt a Liverpool végtelenül profin és gyorsan elintézte a Porto elleni meccsét. Naby Keita az 5. percben nagy mázlival szerzett vezetést, majd egy ragyogó támadásból Roberto Firmino lőtt gólt, ezután már csak le kellett hozni a találkozót bekapott gól nélkül.

Még egyet lőhetett volna a Spurs

Rose volt agresszív, majd külsővel adott parádés labdát Szonnak, aki most nem cselezett, hanem erőből lőtt volna laposan középre, de Ederson elcsípte a labdát.

Dele Alli a kezét fogva távozott

Úgy fest még egy sérülés sújtja a Tottenhamet, le kellett cserélni a középpályást a végén. Kettős cserével frissít Guardiola is, de lehet, hogy ez túl kevés, túl későn.

Vezet a Tottenham!

Hjong Min Szon kapott kifogástalan indítást Christian Eriksentől és épphogy az alapvonal előtt elcsípte még a labdát. Ezután a Manchester City védelmének díszkíséretében befelé cselezett és Ederson hóna alatt a kapuba lőtt. Ellenőrizték videón is, érvényes gól született.

Fotó: Marc Atkins/Getty Images

Hoppá, Harry Kane viszont befejezte!

A Tottenham Hotspur csatárát két embernek kellett letámogatnia az öltözőbe, a hazaiak kulcsemberének így véget ért a meccs, a jobb lábán ugrálva távozott, miután Fabian Delph-fel ütközött. A helyére Lucas Moura áll be.

Földön maradt Ederson

Egy beívelt labdára jött ki jól a Manchester City kapusa, de saját játékosával ütközött a levegőben, majd rosszul fogott talajt. A derekát fájlalta nagyon, de cserélni végül nem kellett. Folytatódott is a találkozó pár perc után.

Jött a Spurs válasza

Legalább három előnyszabály kellett hozzá, de végül eljutott lövésig a hazai csapat is, Son kapott az akció végén Kane-től egy labdát, jobbal a jobb alsót vette célba, Ederson viszont megfogta a labdát.

Folytatódott a meccs

Visszafogott labdatartással kezdett mindkét csapat, végül mégis eljutott lövésig a Manchester City: Agüero kapott jó passzt a jobb szélen, lágyan Sterlinghez ívelt, az angol támadó pedig átvette, majd ballal lőtt, de Lloris védeni tudott. Marad a 0-0.

Agüero pocsék választás volt

Az argentin csatár legutóbbi 8 büntetőjének felét rúgta be, ráadásul egymás után negyedjére a bal alsót vette célba. Lloris “megcsinálta a házi feladatát”, balra repült, jött is a labda. Agüero 32 tizenegyesből 27-t értékesített eddig pályafutása során.

Vége a félidőnek

Méghozzá mindkét pályán. A Liverpool 2-0-ra vezet a Porto ellen, Londonban viszont nem esett gól, hiába kapott büntetőt a Manchester City.

Kezd feszültté válni a meccs

Eddig a focié volt a főszerep, de Fernandinho és Kane összeakasztotta a bajszát. Egy ütközés után a brazil lenyomta a Spurs csatárának fejét a földre, erre bepöccent az angol. Elindult a szájkarate, a játékvezetőnek kellett nyugalomra intenie a feleket.

Megváltozott a játék képe, de gól nincs

A kezdeti időszakban a vendégeknél volt többet a labda, sok passzal, okosan tartották a labdát. Apránként magára talált viszont a Spurs és pár veszélyes akcióval jelezték, nem fogják hagyni, hogy a City kedvére szórakozzon. Aztán mégis a manchesteriek fejelhettek kapura, azóta is inkább Guardiola csapatánál a labda. Izgalmas, lüktető, jó meccs, soha rosszabb 0-0-t!

Tökéletes támadás után növelte előnyét a Liverpool

Ezúttal Firmino befejező volt, Jordan Henderson adott egy szenzációs passzt a beinduló Trent Alexander-Arnoldnak. Az angol hátvéd az alapvonaltól pár lépésre laposan, erőből centerezett, így Firminónak csak két lépésről az üres kapuba kellett passzolnia. Sakk-matt.

Fotó: Julian Finney/Getty Images

Hugo Lloris megfogta a tizenegyest!

Danny Rose kezezését a videobíró segítségével vette észre Kupers játékvezető, így hamar esély nyílt a Manchester City számára a vezetésre. A megítélt büntetőt Sergio Agüero végezte el, ám a bal kapufa mellé szánt lövést kiütötte kézzel Hugo Lloris kapus, így maradt a 0-0!

Fotó: Action Foto Sport/NurPhoto via Getty Images

Tizenegyes a Manchester Citynek!

Nagy szóló után bal szélről cselezett a kapu előterébe Raheem Sterling, a lövése pedig Rose-on pattant ki a kapu mellett. Mivel a védő keze a levegőben labdát ért, a videóbíró segítségével visszanézte Kuipers játékvezető az esetet, majd tizenegyest ítélt.

Az első helyzet Dele Allié

Sissoko kapott egy jó kis indítást a bal szélen, középre emelte a labdát az érkező Dele Allinak, aki kapásból, akrobatikus mozdulattal lőtt kapu fölé. Szép támadás volt, de a lövés nem volt veszélyes.

Walkert kinézte magának a Spurs közönsége

Amint labdához ér, jön a pfújolás és fütyülés. Kyle Walkert 2017 júliusában szerződtette a Manchester City 50 millió fontért a Tottenhamből, ennek köszönhető, hogy külön bánásmódban részesül – no, meg annak, hogy azt mondta, azért távozik, hogy végre trófeát nyerhessen.

Elrajtoltunk

A fehérmezes Tottenham kezdett, hamar előre vágták a labdát, de ez Ederson ölébe hullott. Komoly füttyszóval “köszöntötte” a Manchester Cityt a hazai közönség, aztán inkább énekelni kezdett. A hangulat már most óriási!

A Spurs nekimegy a Citynek

Legalábbis Mauricio Pochettino vezetőedző ezt ígérte. A londoniaknak nincs is igazán miért visszafogniuk magukat, ennél tovább még soha nem jutott a klub a BL-ben, az új stadiont egyelőre mindenki imádja. Mikor, ha nem most?

A főszereplők

Megkavarta a kártyákat Guardiola, Mahrez bekerülése mindenképp meglepetésnek számít, miközben kényszerből Delphet nevezte balhátvédnek Guardiola.

Tottenham: Lloris – Trippier, Alderweireld, Vertonghen, Rose – Sissoko, Winks – Eriksen, Dele, Szon – Kane.

City: Éderson – Walker, Laporte, Otamendi, Delph – Fernandinho, Gündogan – Mahrez, David Silva, Sterling – Agüero.

Jürgen Kloppnak is meg kellett oldania az egyik szélső hátvéd posztját, mivel Robertson “kisárgázta” magát az első Porto elleni meccsről. Helyette Milner szerepel majd, de ahogyan Delph, úgy a Pool középpályása is szerepelt már a poszton.

Pool: Alisson – Alexander Arnold, Lovren, Van Dijk, Milner – Fabinho, Henderson, Keita – Szalah, Firmino, Mané.

Porto: Casillas – Maxi, Felipe, Militao, Alex Telles – Corona, Danilo, Óliver, Otávio – Marega, Soares

Olvasói sztorik