Nemzetközi foci

A Benzema-gólok felülírhatják a Real Madrid igazolási terveit

Az As úgy tudja, nem kell új „kilencest” hozni.

Össze sem lehet hasonlítani Karim Benzema előző idénybeli, valamint a jelenlegi formáját. Amíg a francia csatár öt (!) bajnoki gólig jutott a teljes 2017-18-as szezonban, addig most 17-nél jár.

A 31 esztendős támadó duplázott a Valladolid ellen, majd betalált a Huesca és a Valencia kapujába, hogy aztán múlt szombaton ismét az ő két gólja hozza meg a győzelmet a Realnak (Eibar, 2–1).

A madridi As hétfőn címlapon hozta, hogy a megtáltosodó francia megváltoztathatja a klub átigazolási terveit. Mint ismert, a Real mindenképpen keresett valakit a „kilences” pozícióba, több kiszemelt mellett Mauro Icardi (Inter), Harry Kane (Tottenham) és Luka Jovics (Frankfurt) neve is felvetődött. Igen ám, csakhogy a gyakran rettenetes Benzema-forma a múlté, a jó „öreg” Karim hetek óta remekel, így a spanyol újság szerint a szakmai stáb amondó, ezen a poszton nincs szükség erősítésre.

Mindazonáltal néhány új „galaktikus” szinte bizonyosan érkezik, itt írtuk, melyik világsztár áll nagyon-nagyon közel a madridi szerződéshez.

Benzema szárnyalása új helyzetet teremthet fotó: as

Nyitókép: BURAK AKBULUT / ANADOLU AGENCY

Olvasói sztorik