Nemzetközi foci

A korábbi újpesti kapus ássa Joachim Löw sírját

A 2013-14 között a Megyeri úton futballozó Marko Dmitrovic szerda este kivédte a németek szemét.

Marko Dmitrovics az a szerb kapus, aki 2013-14 között az Újpest keretét erősítette. Már akkor, 21 évesen látszott, sokkal jobb kapus, mint a lilák hálója előtt álló első számú hálóőr, Balajcza Szabolcs.

Nebojsa Vignjevics kezdetben ki is vette a kapuból a veterán újpestit, de aztán a közönség, vagy az öltöző nyomására, de lehet, szimplán szakmai okokból visszarakta Balajczát. Dmitrovics 12 mérkőzésen kapott lehetőséget honfitárs edzőjétől, aztán a Douchetalet-házon belül cserél klubot és az angol Charlton Athletic igazolt, majd, Spanyolországba, a AD Alcorcónhoz, végül 2017-ben az SD Eibarnal kötött ki.

Szó, mi szó, a kapus jobban járt, mert a spanyol másodosztályban stabilan véd, ami válogatott meghívót is eredményezett számára.

Szerda este a német-szerb barátságos meccsen (1-1) azt bizonyította, hogy újpesti szempontból tán hiba volt elengedni – a játékos szemmel kész haszon persze. A találkozón összességében hét védése volt, ami egészen magas szám, közte a második félidőben jó néhány bravúr.

A csütörtöki Eb-selejtezőket megelőzendő csoporttársunk, Wales is játszott egy felkészülési mérkőzést Trinidad és Tobagó mellett, de a találkozó érdekessége tán nem a szűk, egy gólos papírforma győzelem (1-0) volt, sokkal inkább az, amit a Cold Rainy Nights in Britannia blog szúrt ki; a találkozót azon a Racecourse Ground stadionban rendezték, amely a „Guinness-rekordok könyve által is elismerten a legrégebbi olyan futballstadionnak számít, melyben a mai napig rendeznek válogatott mérkőzéseket. Az elsőt még 1877. március 5-én, vagyis szinte napra pontosan 142 éve játszották, amelyen a skótok 2-0-ra elpáholták a házigazdákat.”

(Nyitókép: John MACDOUGALL / AFP) 

Barátságos válogatott mérkőzések

Németország – Szerbia 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Goretzka (69.), illetve Jovics (12.)

Wales – Trinidad és Tobago 1-0 (0-0)
Gólszerző: Woodburn (92.)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik