Nemzetközi foci

Óriási tisztogatásba kezd a Real Madrid, több szupersztár is veszélyben

A legnagyobb sztárokat sem marasztalják.

Bár José Mourinho visszatérése téves pletykának bizonyult, Florentino Pérez klubelnök alaposan átnézi a jelenlegi játékoskeretet, hiszen aggasztják a rossz eredmények. A Real Madrid első embere arra a következtetésre jutott, hogy a csapatnak sürgős átalakítására van szüksége a szezon végén ‒ írja a spanyol Sport című lap.

A távozók között lehetnek olyan veteránok, mint Luka Modric; olyan csillagok, akik elveszítették fényüket, mint Isco és Marco Asensio; olyan játékosok, akik elveszítették a helyüket, mint Keylor Navas, és Pérez „elkényeztetett gyermekei”, Gareth Bale és Karim Benzema is.

Még Sergio Ramos és Marcelo sincs biztonságban, illetve Kiko Casilla, Luca Zidane, Jesus Vallejo és Mariano Diaz jövője is kérdéses.

Modric idén nyáron megpróbált az Internazionaléba igazolni, de nem járt szerencsével, jövő nyáron mégis távozhat. A középpályásnak még egy éve van a jelenlegi szerződéséből, és hosszabbításra már nemigen számíthat, hiszen 33 éves, és a világbajnokság óta nem játszik igazán különösen jól.

Bale-nek vannak nagyszerű mérkőzései, mint például a Liverpool elleni Bajnokok Ligája-döntő, vagy a Kashima Antlers elleni klubvilágbajnoki meccs, de nem tud huzamos ideig jól teljesíteni, két remek meccs között heteken keresztül kimondottan középszerű.

Pérez egy igazi vezéregyéniséggel szeretne erősíteni, Neymar és Mbappé vezeti a listáját.

nyitókép: Burak Akbulut / Anadolu Agency /AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik