Nemzetközi foci

A Real Madrid edzőjének már megint magyarázkodnia kellett

Santiago Solarit ismét Isco mellőzéséről kérdezték.

A Real Madrid házigazdaként 1-0-ra legyőzte a 19. helyezett Rayo Vallecanót a spanyol bajnokság 16. fordulójának szombati játéknapján.

A lefújás után a fővárosiak vezetőedzőjét, Santiago Solarit ismét Isco mellőzéséről kérdezték, hiszen Florentino Pérez klubelnök arra kérte őket, hogy pénteken, a klub karácsonyi buliján beszéljék meg és oldják meg a problémáikat, ehhez képest a középpályás ismét a padon találta magát és be sem melegített.

Nekem is az az érdekem, hogy biztosítsam, minden játékos jól, boldogan és elkötelezetten dolgozzon, és ez így is van. Megpróbálok nem hibázni a csapatszerkezet kialakításában és a cserékben, és ezt azért teszem, mert ez is része a munkámnak – magyarázta a lefújás után az argentin edző.

Hozzátette, a meccs alakulása úgy hozta, hogy Dani Ceballost kellett beküldenie Marco Asensio helyére, mert utóbbi fáradt volt, Vinícius Junior azért állt be, mert ő volt az egyetlen támadó, aki helyettesíthette Karim Benzemát, Fede Valverde pedig már csak időhúzó ember volt.

Mi domináltunk, és a szünetben kényelmesebben, nagyobb különbséggel is vezethettünk volna, de ha nem értékesítjük a helyzeteinket, akkor bizony szenvedünk. A kihagyott lehetőségeinkről azt gondolom, hogy legalább létrehozzuk őket, jobban aggódnék, ha az sem sikerülne. Hamarosan be fognak menni, de nem tekinthetünk semmit magától értetődőnek ‒ érvelt Solari.

Marco Asensióról elmondta, nagyon aktív volt, keményen dolgozott védekezésben, és a támadásokat is segítette.

Ez az az Asensio, akit mindannyian szeretnénk látni. Nagyon szeretem a játékát. Próbálkoznia kell, és akkor be fognak menni a labdái.

A Real Madrid az eddigi 16 fordulóban mindössze 24 gólt szerzett, ilyen gyenge teljesítményre legutóbb az 1993‒1994-es idényben volt képes a csapat.

Asensio és Benzema is megsérült a második félidőben, így kérdésessé vált a szereplésük a klubvilágbajnokságon, de a vezetőedző szerint egyikük problémája sem komoly, csupán egy-egy rúgást kaptak.

nyitókép: A. Ware/NurPhoto/AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik