Nemzetközi foci

A River tiltakozik a madridi Libertadores-döntő miatt

Hatvanhatezer szurkolóval tolt ki a CONMEBOL.

Mint ismert, 2-2-vel zárult a Boca Juniors – River Plate argentin házidöntő a Copa Libertadores fináléjának első felvonásában – már a visszavágót is le kellett volna játszani, de akkora balhé előzte meg a meccset, hogy végül a dél-amerikai szövetség (CONMEBOL) nem engedte pályára a csapatokat.

Sőt, a grémium arról döntött, hiába a két argentin rivális, nem rendezhetik az országban a visszavágót – a nem kis érdeklődés övezte meccsre több nemzet is lecsapott volna, de végül a Real Madrid otthona lett a befutó: december 9-én a Santiago Bernabéu ad otthont az összecsapásnak.

A hírt nem fogadta kitörő örömmel a Boca, és most a pályaválasztó River is közleményt adott ki honlapján, melyben a többi között a visszavágóra érvényes jeggyel rendelkező szurkolókra hivatkozik, akiket nem kicsit érint hátrányosan egy több ezer kilométerrel arrébb lejátszott mérkőzés. A klub nem akar Madridban játszani.

Megjegyzik: a legutóbbi rendbontások eleve a stadion területén kívül történtek, amiért nem feltétlenül vonható felelősségre a rendező klub. Több mint 66 ezer szurkoló várt a kezdésre a stadionban, mintegy nyolc órán keresztül, majd vasárnap is visszatértek, de akkor sem tudott elkezdődni a találkozó – ezen fanatikusokat gyakorlatilag kitiltották a rendezvényről ezzel a döntéssel.

Kiemelt kép: Javier Gonzalez Toledo/AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.