Nemzetközi foci

Hiába argentin döntő, elviszik Argentínából a Libertadores-finálét

Botrányba fulladt a visszavágó, mindkét klub pórul járt.

A dél-amerikai szövetség (CONMEBOL) keddi ülésén úgy határozott, hogy pályaválasztóként nem rendezheti hazai pályáján a River Plate a Boca Juniors elleni Libertadores Kupa-döntő visszavágóját, sőt a botrány miatt el sem kezdődött mérkőzést egy másik országban kell lejátszani.

Egy másik botrány ügyében is ítélet született: kiderült, hány évet kell rács mögött töltenie a BL-meccs előtt robbantó őrültnek.

A találkozó új időpontjának december 8-át vagy 9-ét jelölték ki – a helyszínről pedig később döntenek. Eddig Brazília, Paraguay és Olaszország jelentkezett a rendezési jogért.

Mint ismert, a dél-amerikai nemzetközi klubsorozat oda-visszavágós fináléját két argentin együttes játssza – a Boca 2-2-re végzett hazai pályán a Riverrel az első találkozón.

Kiemelt kép: Gustavo Ortiz/dpa/AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.