Nemzetközi foci

Buffon szerint Mbappé megérdemelné az Aranylabdát

A legendás olasz kapus elismerősen nyilatkozott fiatal csapattársáról.

December harmadikán ünnepélyes keretek között adják át a labdarúgás legfontosabb egyéni díját, a France Football Aranylabdáját, melyet az év legjobbjának adnak át. A Paris Saint-Germain veterán olasz kapusa, Gianluigi Buffon úgy érzi, hogy csapattársa, Kylian Mbappé minden képességgel rendelkezik, ami miatt kiérdemelné az elismerést. A legendás hálóőr a Tout le Sport francia tv-show-ban nyilatkozott erről.

„Készen állok!” – az újpesti Zsótér Donát is bekerülhet Rossi válogatottjába
Az utánpótlás után a felnőttek között bizonyítana.

–  Naponta láthatom, hogy mire képes, mit mutat a pályán és milyen jól játszott az idei világbajnokságon, ezért számomra nem kérdés, hogy akár meg is nyerheti az Aranylabdát. Legalábbis megérdemelné… Olyan adottságokkal  és kivételes technikai képességekkel rendelkezik, amilyet nagyon keveset láttam eddigi karrierem során. Márpedig volt szerencsém néhány klasszist testközelből látni, elég ha csak Baggióra, Del Pieróra vagy Tottira gondolok.

Mbappé idei győzelme azért még meglepő lenne, hiszen az UEFA-nál és a FIFA-nál Luka Modric lett az Év-játékosa.

A csütörtöki nap legizgalmasabb híre, hogy kiderült, Neymar mikor és mennyiért távozhat a PSG-től.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik