Válogatott

„Készen állok!” – az újpesti Zsótér Donát is bekerülhet Rossi válogatottjába

Az utánpótlás után a felnőttek között bizonyítana.

A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi szeret új emberekhez nyúlni, ezt jelzi például az RB Leipzigben szereplő, korábbi német utánpótlás-válogatott Willi Orban csatasorba állítása, vagy éppen Baráth Botond bevetése Észtországban. És ha már az észtek elleni 3-3: sosem találod ki, hogy ki az egyetlen magyar játékos, aki kiment pacsizni a szurkolókkal…

Nos, most a Délmagyarország készített interjút az U21-es válogatottól elköszönő Zsótér Donáttal, az Újpest játékosa pedig jelezte, közel hetven korosztályos nemzetközi mérkőzéssel a háta mögött készen áll a felnőttek közötti feladatokra is.

Ráadásul Rossi is jól ismeri: Zsótér az egyik legjobb volt a 2017-ben bajnok Honvédban, amelynek az olasz szakember volt az edzője.

– Magyar bajnoki és kupagyőzelem, nemzetközi kupaszereplés van a hátam mögött, és mindent, így a felkészülési meccseket, a selejtezőket, az elitkört, a vb-t beleszámítva majdnem 70 utánpótlás-válogatottmeccsen szerepeltem. Talán mondhatom, igen, készen állok, de azt nem az én tisztem eldönteni, kapok-e meghívót. Ha megjön, egy gyerekkori álom teljesül, ez biztos. A szakemberek figyelemmel kísérték a szereplésünket az U21-ben is, így tudják, ki mire képes. Ha úgy lesz, hogy mennem kell, akkor teljes szívemből megyek, addig pedig arra törekszem, hogy megszolgáljam a meghívót – fogalmazott.

Címlapkép: MLSZ

Olvasói sztorik