Nemzetközi foci

Erre a teljesítményre is büszke lehet Dárdai Bayern-verő Herthája

Hétgólos őrületen van túl a listavezető Dortmund.

A Hertha BSC ezúttal a Mainz otthonába látogatott, ahol kilencven perc alatt egyszer sem zörgött a háló. Mondjuk az igazsághoz hozzátartozik, hogy igazán veszélyes helyzet sem alakult ki egyik oldalon sem, a legnagyobb is viszont Dárdai Pál csapatához fűződik, Vedad Ibisevic remek labdát kapott a kapu előterében, majd a bal kapufára fejelt. Így az újabb pontszerzéssel a berliniek továbbra is ott vannak a dobogó harmadik fokán, szorosan követve az elől lévőket.

Alaposan megizzadt a listavezető Borussia Dortmund, ráadásul hazai pályán. Az Augsburg már az első félidőben megszerezte a vezetést Alfred Finnbogason révén. Erre nagyjából negyven perc múlva érkezett a válasz, Jadon Sancho beadására Paco Alcácer érkezett a legjobb ütemben, jött is az egyenlítés. Ám alig tíz perccel később, Philipp Max ismét előnybe hozta a vendégeket, itt azonban még nem ért véget a történet. Paco Alcácer másodjára is beköszönt, Mario Götze még előnybe is hozta a dortmundiakat, de Michael Gregoritsch még egalizálni tudott. Az őrületes mérkőzés végül hazai győzelemmel zárult, Paco Alcácer a kilencvenhatodik percben állította be a végeredményt.

Jadon Sancho egyszerűen megállíthatatlan, remek gólpasszával ismét megmutatta, fontos része a Dormund támadásainak, érdemes megnézni mostani megmozdulását.

Bundesliga, 7. forduló, szombati mérkőzések

Borussia Dortmund–Augsburg 4-3 (0-1)
Düsseldorf–Schalke 04 0-2 (0-0)
Hannover–Stuttgart 2-1 (2-0)
Mainz–Hertha 0-0 (0-0)

Később játsszák:

Bayern München–Mönchengladbach TV: Sport 2

Címlapkép: Juergen Schwarz/Bongarts/Getty Images

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik