Nemzetközi foci bajnokok ligája

Leo Messi kimondta, amit minden Barca-szurkoló hallani akar

Erős a csapat, itt az idő, Bajnokok Ligáját kell nyerni.

Nem tudni, hogy a Huesca elleni parádés diadal, a régi idők fociját idéző 8–2 miatt, netán más okból, ám Lionel Messi ezúttal a szokottnál bátrabban nyilatkozott. (Látni kell Ousmané Dembélé „földöntúli” labdalevételét is!)

A Barcelona csillaga a Catalunya Radio mikrofonja előtt kijelentette, erős, „látványos” csapatuk van, itt az ideje, hogy megnyerjék a Bajnokok Ligáját.

Az argentin csillag már korábban is beszélt arról, hogy fájnak neki az elmúlt évek BL-fiaskói, különösen a legutóbbi, Roma elleni kudarc.

Úgy vélem, van olyan színvonalon a jelenlegi Barca, hogy kimondhassuk, egyértelmű cél a Bajnokok Ligája elhódítása. Nem ígérhetem meg, hogy megnyerjük a trófeát, ám azt igen, hogy mindent megteszünk érte – így Messi.

Az FCB legutóbb 2015-ben ért fel a legrangosabb európai kupasorozat csúcsára, azt megelőzően 2011-ben, 2009-ben, 2006-ban és 1992-ben diadalmaskodott. Ha már spanyol foci, végre kiderült, kik láthatják Magyarországon a LaLiga meccseit.

Nyitókép: Jeroen Meuwsen/Soccrates/Getty Images

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik