NB I

Rebrov edzései olyan kemények, hogy máris Dollt emlegetik a Fradi játékosai

Dibusz Dénes szerint az ukrán trénernél intenzívebbek a tréningek és kevesebb az üresjárat.

Az NB I vasárnapi rangadóján a Ferencváros kétgólos előnyt leadva 2-2-es döntetlent játszott hazai pályán az Európa Liga-főtáblás Mol Vidi FC ellen – nem lehet megunni, ide kattintva újra megnézheted a parádés bombagólokat. Érdekes módon a lefújást követően az FTC vezetőedzője, valamint két játékosa is egyetlen tényezőt emelt ki, ami kihatással lehetett a győzelem elmaradására, az pedig az erőnlét.

Még csak szűk két hete dolgozom a csapattal. Az első edzéseim kissé túl intenzívek voltak, ezért vissza kellett vennem. De a kemény munka szükséges ahhoz, hogy jó eredményekre legyünk képesek az idényben – idézi Szerhij Rebrov vezeőtedző szavait a fradi.hu.

A zöld-fehérek kapusa, Dibusz Dénes az M4 Sporton úgy fogalmazott, másfajta edzések vannak az ukrán szakembernél, mint az elődje, Thomas Dollnál.

Végre kiderült, kik láthatják a spanyol bajnoki meccseket
Oké, hogy Spíler2, de: hol lehet nézni?

Intenzívebbek az edzések, kevesebb az üresjárat. Világosan elmondja mindenkinél, melyik poszton mit vár el tőle és ennek szellemében készülünk egész héten, picit speciálisan mindig a következő ellenfélre. A csapatnak még kell idő, de ha az elmúlt hétvégi meccsel hasonlítjuk össze a mai játékot, egyértelműen látható volt, mennyit léptünk előre – mondta a hálóőr vasárnap.

Az pedig még sokatmondóbb nyilatkozat, hogy a bombagólt szerző Lovrencsics Gergő is elismerte, a második félidő közepétől elfogyott a levegő a fradistáknál, a Vidi sokkal jobban bírta erővel.

Úgy tűnik tehát, Thomas Doll után még meg kell szoknia a Fradinak, hogy pörgősek az edzések.

Lovrencsics bombagólt ünnepelhetett. Fotó és címlapfotó: fradi.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.