Nemzetközi foci

Már a horvát sajtó is Gyurcsót ostorozza

Rangadó
Rangadó

2018. 08. 28. 18:06

Két ellentétes arcról ír az egyik lap. Nem értik, hova tűnt a magyar légiós...

Korábban beszámoltunk arról, hogy a Hajduk Split edzője nem érti, mi történt Gyurcsó Ádámmal, aki ősszel egészen másik arcát mutatja, mint tavasszal, ITT írtunk a részletekről.

A magyar légiós helyzetével részletesen foglalkozik az egyik horvát lap is, Slobodna Dalmacija azt kérdezi:

Hova tűnt Ádám? Az előző szezon második felének legjobbja egyelőre semmit sem mutat, amivel bizonyítaná, miért volt érdemes pénzt áldozni érte.

Mint ismert, a magyar játékos tavasszal kölcsönben erősítette a spliteiket: fél szezon alatt tizennégy bajnokin kapott lehetőséget, lőtt hat gólt, kiosztott öt gólpasszt, a remek mutatóknak köszönhetően pedig a Hajduk nyáron végleg megvásárolta a lengyel Pogontól. Gyurcsó az új szezonban egyelőre csak keresi régi önmagát: öt bajnokin háromszor csereként állt be – miközben sem gólt, sem gólpasszt nem jegyzett még.

A horvát lap szerint Gyurcsó Ádám (AG7) tavasszal a Hajduk Cristiano Ronaldója (CR7 volt. Most azonban meglátásuk szerint:

Krízisben van, nem tudjuk, hova tűnt. Tavasszal ő volt a klub legjobbja, de arra nem emlékszünk, hogy egy játékos ilyen rövid időn belül két ennyire eltérő arcot mutasson magáról.

Marco Rossi friss válogatott keretéből nem csak Gyurcsó Ádám, de Dzsudzsák Balázs is kimaradt, utóbbi játékos pedig ITT mutattuk, mivel sokkolta német kérőjét.  

Adam Gyurcso and Josip Radosevic of Hajduk during the football match celebrating the 70th anniversary of Gornik Zabrze between Gornik Zabrze and Hajduk Split at Arena Zabrze in Zabrze, Poland on March 24, 2018 (Photo by Andrew Surma/NurPhoto)
Gyurcsó Ádám tavaszi formáját hiányolják a Hajduknál – fotó: Andrew Surma / NurPhoto/ AFP

címlapkép: Tom Dubravec/Hanza Media

vissza a címlapra

Kommentek

Cristiano Ronaldo during Champions League match between Young Boys v Juventus, in Beern, on December 12, 2018.( Photo by Loris Roselli/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.