Nemzetközi foci

Hajrázik a Juventus, topcsapatból jött a legújabb igazolás – hivatalos

Rangadó
Rangadó

2018. 08. 17. 18:46

A 20 éves Stephy Mavididi érkezett az Arsenaltól, de nem ő az „ágyúsok" egyetlen távozója.

Eszméletlenül pörög a játékospiac olaszországi zárónapja, az AC Milan például rögtön két klasszis érkezését jelentette be, miközben a városi riválisnál egy másik még simán befuthat. Azonban nemcsak a milánói csapatoknál vannak új érkezők.

Hanem például a Juventusnál is, ahol az Arsenal fiatal játékosa Stephy Mavididi az új szerzemény. A 20 éves támadó nagyrészt eddig kölcsönben játszott, most azonban véglegesen csapatot vált. A torinóiaknál először a „B” csapatban juthat szóhoz.

És ha már az „ágyúsok” szóba kerültek, egy másik futballistájuk, Joel Campbell is a Serie A-t választotta, egész pontosan a Frosinone alakulatát. A 26 esztendős csatár 40 alkalommal már a nagycsapatot is képviselte, de az utóbbi időben ő is sok helyen megfordult.

Az olasz liga 2018-19-es idénye szombaton 18 órától, a Chievo–Juventus találkozóval indul; marad a vészmegoldás: mutatjuk, hol lesznek láthatók a mérkőzések.

S, hogy milyen szerep vár Ronaldóra élete első olasz bajnokiján? Klikk, és kiderül.

Címlapkép: Kieran Galvin/NurPhoto via Getty Images

vissza a címlapra

Kommentek

France's forward Antoine Griezmann (R) vies for the ball with Netherlands' defender Daley Blind during the UEFA Nations League football match between the Netherlands and France at the Feijenoord stadium in Rotterdam on November 16, 2018. (Photo by EMMANUEL DUNAND / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.