Neymar megható sorokkal árulta el, kinek szurkol a döntőben

A brazil zseni nem tagadja: ott akart lenni a fináléban.

A vasárnapi vb-döntőben Franciaország ellenfele a horvát válogatott lesz. Mint ismert, a brazilok számára a negyeddöntő jelentette a végállomást, Neymarék nem bírtak Belgiummal. A PSG zsenije hivatalos közösségi oldalán üzent a finálé előtt, és elmondta, kinek szurkol.

Íme az üzenet Mbappé és Rakitic fotójához

Tudjuk, milyen nehéz eljutni idáig, most már élvezzétek, hogy ott vagytok, megérdemlitek. Mindkettőtök sikerének nagyon örülök. Nem tagadom, ott szerettem volna lenni egyikőtök ellen a döntőben, de nekünk ez a vb nem úgy sikerült, persze Katar vár minket…

Szurkolok a Golden Boy-omnak (Mbappé – a szerk.) és korábbi Barcás csapattársamnak (Rakitic – a szerk.). Élvezzétek a vasárnapi finálé minden pillanatát, hiszen az eredménytől függetlenül ti már mind bajnokok vagytok. Büszke vagyok, hogy a barátomnak mondhatlak titeket, de az egész világ büszke lehet erre a nagyszerű döntőre.

címlapkép: Etsuo Hara/Getty Images