Nemzetközi foci

Így reagált mellőzésének hírére Joe Hart

Rendkívül csalódott az angol kapus.

Az angol válogatott 23 fős szűk világbajnoki keretébe három kapus került: Jack Butland (Stoke City), Jordan Pickford (Everton), Nick Pope (Burnley).

Vagyis Gareth Southgate szövetségi kapitány nem számít Joe Hartra, a Manchester City és a Torino FC korábbi játékosára, aki az elmúlt idényt West Ham United hálója előtt töltötte.

A tapasztalt hálóőr a közösségi oldalán reagált mellőzésének hírére. Mint kifejtette, az elmúlt két évben megpróbálta a legtöbbet kihozni abból a nagyon kemény helyzetből, amelyben került, bár ez nehéz feladat volt.

Hart ezzel arra utalt, hogy Josep Guardiola nem tartott igényt rá, ezért ha játszani akart, mindenképpen távoznia kellett Manchesterből 2016 nyarán.

Büszke vagyok, hogy a váltás mellett döntöttem, és minden percben azért játszottam, hogy jó teljesítményemmel segítsem a csapatomat. Tudom, hogy mit tettem hozzá, de ez nem változtat semmin – vélekedett.

Hozzátette, a távolból is nagyon szurkol a válogatottnak, amelynek sok szerencsét kívánt.

A játékosok tudják, hogy bár nem leszek ott, az angol mezt szurkolóként is viselni fogom, és nagyon drukkolok nekik. Nem féljetek, menjetek, zúzzatok oda nekik és legyetek büszkék! – írta Joe Hart, aki 75-ször szerepelt a nemzeti együttesben, legutóbb tavaly novemberben.

nyitókép: KIERAN GALVIN / NURPHOTO

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik