Nemzetközi foci

Ismeri a magyar focit és szereti Budapestet a skót középpályás

Családi kapcsolatokra derült fény a válogatott meccs előtt.

A kedd esti Magyarország‒Skócia barátságos mérkőzés előtt John McGinn, a Hibernian FC középpályása, a vendégek kerettagja mesélt néhány érdekességet a skót szövetség honlapján.

Nagyon jól ismerem a magyar labdarúgást, hiszen a nagybátyám ott él, és a két kis unokatestvérem félig magyar. Néhányszor jártam ott, úgyhogy jól ismerem az országot ‒ nyilatkozta.

Hozzátette, szereti Budapestet, bár ott még csak egyszer volt, de szerinte Európa egyik legjobb városáról van szó. Az egész csapat várakozással tekint az utazás elé, de ‒ mint hangsúlyozta ‒, nem fogják tudni felfedezni a fővárosunkat, mert a mérkőzésre fektetik a hangsúlyt.

A skót felnőtt válogatott legutóbb 1980-ban járt Magyarországon, McGinn azonban tagja, sőt csapatkapitánya volt az U21-es együttesüknek, amely 2015-ban 2-1-re legyőzte a mieinket.

A 23 éves középső középpályás két évvel ezelőtt mutatkozott be a felnőttek között, azóta hat válogatott meccsen szerepelt, és nagyon reméli, hogy a Groupama Arénában is pályára léphet.

A dánok ellen mutatkozott be a válogatottban John McGinn (18) – fotó: AFP/NEIL HANNA

Amikor arról kérdezték McGinnt, mit vár a magyaroktól kedd este, ő is a két évvel ezelőtti Európa-bajnokságot hozta szóba először.

Miután az Európa-bajnokságon játszottak, nagyon óvatosak vagyunk, mert az egész pályán veszélyt jelentenek. Nagyon hasonlítanak ránk, ők is a Nemzetek Ligájára készülnek, úgyhogy szerintem nem lesz könnyű dolgunk – vélekedett.

Hozzátette, a meccs a középpályán dőlhet el, mivel abban a csapatrészben mindkét együttesnek jó játékosaik vannak.

Fel kell vennünk a kesztyűt, és készen kell állunk a harcra. Tudom, hogy ez egy barátságos meccs, de természetesen nem fogjuk így kezelni, és Magyarország sem.

címlapfotó: CRAIG DOYLE / PRO SPORTS IMAGES LTD / DPPI

Olvasói sztorik