Nemzetközi foci

Könnyedén leszurkolhatják a magyar ultrákat a skótok

Sokan lesznek a vendégszektorokban.

A keddi esti Magyarország‒Skócia barátságos mérkőzés előzeteséből, a skót szövetség honlapjáról kiderül, hogy a mieinkhez hasonlóan a vendégeknél is vereséggel mutatkozott be az új szövetségi kapitány pénteken.

Míg a belga Georges Leekens a kazahok elleni 3-2-es kudarccal, addig Alex McLeish a Costa Ricában szembeni 1-0-s vereséggel debütált hazai pályán.

Meglátjuk, a Groupama Arénában ki tud javítani.

Nagy vita volt a magyar meccs nézőszáma kapcsán, hiszen akik a helyszínen voltak, állítják, hogy a lelátónak csupán a negyede volt foglalt, a hivatalos nézőszám ehhez képest 9038 volt.

Egyelőre kérdéses, az újabb szégyenletes kudarc miatt mennyien lesznek kedd este, de az biztos, hogy több mint ezer skót szurkoló érkezik Budapestre, tehát könnyedén előfordulhat, hogy a hangjukkal fölényben lesznek.

Andrew Robertson és Ian Smith a Skócia-Costa Rica meccsen, fotó: NEIL HANNA/AFP

A skótok kerete némileg változott a péntekihez képest, Matt Ritchie, Grant Hanley és a Manchester United középpályása, Scott McTominay nem játszhat.

Remélhetőleg jönnek majd a helyzetek. Most több időnk van, hogy ezen dolgozzunk, ezért is remélem, hogy javulni fogunk ‒ magyarázta Andrew Robertson.

Felhívta a figyelmet, hogy a mostani skót keret szinte egyáltalán nem hasonlít arra, amelyikkel a legutóbbi selejtezősorozatban szerepeltek.

Néhányan már egy kicsit idősebbek és lemondták a válogatottságot, néhány játékost nem hívtak be. Ez egy új csapat, a középpálya például teljesen más volt ‒ vélekedett.

Hozzátette, a péntek esti második félidőből meríthetnek pozitívumokat, akkor megfelelő volt a nyomásgyakorlásuk és a lelkesedésük is. Ha ezt át tudják menteni keddre, az jó alap lehet a sikerhez.

A cikk szerint a skótoknak elsősorban Nagy Ádámra, Otigba Kennethre és Kleinheisler Lászlóra kell majd figyelniük a meccsen.

címlapkép: GREGG NEWTON/AFP

Olvasói sztorik