Az Arsenal klasszisa nekiment a bírónak

Három meccset befolyásoló ítéletről ír a középpályás a City elleni finálé után.

Instagramon akadt ki a Ligakupa-döntő játékvezetőjére az Arsenal középpályása, Jack Wilshere, aki Craig Pawson több ítéletével sem értett egyet a Manchester Citytől elszenvedett 3-0-s vereség alkalmával.

Ezt olvastad már?
Legnagyobb sztárja nélkül a Real Madrid Barcelonában?

– Nehéz szavakba önteni az érzelmeimet a vasárnapi meccs kapcsán. A City jó csapat, megérdemelte a győzelmet. Sok ember elmondta a véleményét rólunk, nekünk pedig el kell fogadni a kritikákat, amikor veszítünk. Én azonban nem tudok elmenni néhány ítélet mellett, ami ellenünk szólt. Mondhattok akármit, az első gólnál szabálytalanság történt. A második találat les volt. Az első félidőben elmaradt a második sárga lap. Igen, ez megtörténik a labdarúgásban, de nehéz elfogadni. Az emberek most azt mondják, kifogásokat keresünk, pedig ezek csak tények. Akárhogyan is, lépnünk kell valamit erre, méghozzá már csütörtökön. Köszönjük az összes drukkerünknek a szurkolást, bízzatok bennem, ugyanazt érezzük, mint ti, de össze kell tartanunk – írta Wilshere a közösségi oldalán.