Nemzetközi foci

Börtön fenyegeti a legnagyobb török sztárt

Erdogan elnök miatt került nehéz helyzetbe Hakan Sükür.

Kapcsolódó cikkek

Recep Tayyip Erdogan török elnök nem az a megbocsátó fajta. Köztudott, hogy a személye ellen irányuló cikkek, posztok, tweetek szerzőire nehéz pillanatok várhatnak a jövőben a publikálás után, nemegyszer börtönbe is kerülhetnek.

Így járhat a 112-szeres török válogatott legenda, Hakan Sükür is. A 2002-ben országát bronzéremre vezető, most 44 éves korábbi klasszis politikai pályáját Erdoganéknál, az Igazság és Fejlődés Pártjánál kezdte, de február 15-ei tweetjéért most komoly árat fizethet.

A bíróság által nyilvánosságra nem hozott üzenetet ugyanis Erdogan magára és fiára nézve sértőnek találta, ezért az eset jogi útra terelődött, az ügyészség pedig 1 és 4 év közötti szabadságvesztést kért a Galatasaray sztárjára.

Erdogan egyébként kevesebb mint két éve, 2014. augusztusában neveztette ki magát elnöknek.

Olvasói sztorik