Nemzetközi foci

Játékosként Isten voltál, edzőként mi leszel?

Zinedine Zidane rögös útra lépett, saját nimbuszát kockáztatja edzőként. Volt rá példa, hogy világklasszis játékosból világklasszis edző lett valaki – de az ellenkezőjére is.

Annál nagyobbat nem kockáztathat egy valaha a legnagyobbak közé tartozó labdarúgó, hogy aktív pályafutása után edzőként is a legmagasabb kategóriában kezd dolgozni. Régi igazság, a két pálya annyira különbözik, hogy semmit nem garantál a zöld gyepen mutatott zsenialitás, ha a kispadról kell levezényelni egy meccset. Mégis nagyon sok egykori klasszis próbálja meg, nem is mindig sikertelenül.
Valószínűleg vannak tipikus jelenségek: aki játékosként is az intelligensek közé tartozott, esetleg posztjánál fogva jobban átlátta a játékot, netán már akkor is az edző „meghosszabbított keze” volt a pályán, jó eséllyel trénerként is képes lesz gyors és határozott döntésekre. De garancia nincs rá, hogy sikeres is lesz. Most itt a legújabb kísérlet, amire az egész futballvilág odafigyel. Zinedine Zidane is sorompóba áll, hogy a közelmúlt futballbálványai közül legfrissebbként megméresse magát az egyik létező legnagyobb kihívásban: a Real Madrid edzőjeként.

Zidane játékosként a futballtörténelem legeslegszűkebb elitjébe tartozott, minden idők tíz, de inkább öt legnagyobb játékosa közé. Edzőként a Real Madrid B-csapatánál tovább nem jutott – eddig. Összegyűjtöttünk pár példát pro és kontra, hogy milyen végletek lehetségesek a kockázatot vállaló egykori extraklasszis labdarúgók edzői pályafutását illetően. Először lássunk olyanokat, akiknek sikerült.

Johan Cruyff

Alighanem ő a „leg”, a pozitív példák között, jóllehet nem ő nyerte a legtöbb címet edzőként. De a holland futballválogatott és az Ajax a semmiből az ő vezetésével futott fel annak idején majdnem a világ tetejére, aztán edzőként egy klubcsapat, a Barcelona történelmét írta újra, máig ható érvénnyel. Cruyffnál nagyobb hatása nagyon kevés edzőnek volt a futballtörténelemben. Mellesleg egyáltalán nem egymástól függetlenül sikerült játékosként és edzőként is csúcsra érnie, hiszen a Rinus Michels, vagy éppen Kovács István fémjelezte holland iskolát tekintette kiindulópontnak edzőként is, amikor az FC Barcelona új filozófiáját megalkotta és a klubot Európa csúcsára vezette. Játékosként és edzőként is nyert BEK-et, a Barcánál a mai napig tiszteletbeli istenségként kezelik, adnak a véleményére, jóllehet, évtizedek óta nem edzősködik.

Franz Beckenbauer

A német futballban ugyanaz ő, mint Cruyff a hollandban (és a spanyolban). Minden idők egyik legnagyobb, univerzális képességű védője-középpályása, egy korszak emblematikus világklasszisa, aki holland kortársához hasonlóan egy klubot (Bayern München) egyeduralkodóvá tett a kontinensen, mellette pedig az NSZK válogatottjával is megnyert minden címet (világbajnok, Európa-bajnok). A Császár aztán szövetségi kapitányként kétszer vezette vb-döntőbe a nyugatnémeteket, másodszor meg is nyerte velük – Mario Zagallo mellett az egyetlen futballista, aki játékosként és edzőként is világbajnok. Később már nem kockáztatta nimbuszát, sportdiplomataként egészen az utóbbi évek FIFA-botrányaiig szintén a csúcs közelében lavírozott.

Pep Guardiola

Nem volt a fenti két zsenihez mérhető világklasszis a posztján, viszont épp Cruyff Barcelonájában lett az, aki: a játék mozgatója, a pálya minden szegletét bejátszó, fantasztikus intelligenciájú vezér. Nélküle elképzelhetetlen volt a Barcelona, edzőként pedig korszakos csapatot épített Katalóniában, amely eredményeivel és stílusával új fejezetet írt a labdarúgás történetébe. Mellesleg nem csodálkoznánk, ha Florentino Perez legújabb improvizációja mögött azért lenne egy kóbor gondolat, hogy Zidane lesz a Real Guardiolája…

Antonio Conte

A fenti edzőfejedelmekhez képest tőle talán kevesebben várták, hogy berúgja az ajtót annál a klubnál, ahol játékosként legnagyobb sikereit elérte, mert Conte nem annyira a pályán is már ésszel építkező, tudatos klasszisok, mint inkább az igazi szívemberek közé tartozott játékosként. De hamar kiderült, éppen ez, a Juventus-hívek által mindennél fontosabbnak tartott „Sipirito” a legfontosabb tulajdonsága edzőként is: fanatizmusával, csapatát magával ragadó hitével a romokban heverő, a másodosztályú száműzetésből jóindulattal szürke középcsapatként visszatérő Juvéból több mint egy szezonon át verhetetlen, acélos, igazi bajnokcsapatot alkotott, amelyet három éven át a csúcson is tartott. Taktikailag is újraalkotta az együttest, magyarán kitűnőre vizsgázott a legmagasabb szinten is – most pedig az olasz válogatott szövetségi kapitányaként próbál meg nagyot alkotni.

A sor természetesen folytatható, a játékosként és edzőként is BL-t nyerő Ancelottival, az egyre feljebb lépegető Paulo Sousával, stb. De lássunk néhány példát az ellenkező végletből: amikor a zseni egy-kettőre bukott edző lesz, egykori nimbusza maradékait próbálva összekaparni.

Diego Maradona

Akinél többet ember nem tudott a labdával, amióta létezik futball. Ösztönös zseni volt, aki azonban nemcsak egyedül játszott, hiszen szenzációsan látott is a pályán, ha kellett. Mégis, Maradona felnőni soha nem képes gyerekként tökéletesen alkalmatlan volt az edzői szerepre, súlyos magánéleti problémák, drogfüggőség után a kispad sem jelentett számára terápiát. Az argentin válogatott szövetségi kapitányaként, különösebb klubedzői sikerek nélkül csobbant mélyvízbe a 2010-es világbajnokságon, hogy képtelen legyen megoldani a nem akármilyen állomány csapattá szervezését. Bele is bukott a feladatba, sokkal jobb szerep számára a mindig mindenről mindent megmondó szórakoztató okostojás szerepe – ma már a komoly csapatoknál erre nem adnak szerződést.

Gheorghe Hagi

A Kárpátok Maradonája, a román futball legendája szintén a „könnyebb csinálni, mint tanítani” példázatát erősíti névsorunkban. Hagi nimbusza olyan nagy volt Romániában, hogy gyakorlatilag visszavonulása után azonnal megkapta a válogatott szövetségi kapitányi posztját, amire nem sok példa van a futballtörténelemben. Mindenféle edzői tapasztalat nélkül azonnal a legmagasabb polcra katapultált, de sokáig nem tudott ott maradni, mert eredmények híján már nem volt mentség a játékoskarrier. A máskülönben inkább az első csoportunkba tartozó Bölöni Lászlótól vette át a posztot, ám nem tudta kijuttatni Romániát a 2002-es vb-re, így mennie kellett – azután pedig fél-egyéves ciklusokban edzősködött otthon és Törökországban, egy török kupa-sikert leszámítva, bárminemű eredmény nélkül.

Détári Lajos

És hát itt van a mi legendánk, az egy ideig világklasszisnak tartott Döme, aki játékosként kétségtelenül többre vitte, mint az elmúlt 25-30 évben bárki a honfitársai közül, majd jó sok csapatnál megfordult edzőként – egyre kevesebb illúziót hagyva a kívülállóban edzői képességeit illetően. Nem válogatott különösebben, első, másod, sokadosztályban, itthon, külföldön, mindenhol kipróbálta magát – ám a „körülmények” valahogy egyszer sem kedveztek neki. Az „utolsó magyar világsztár”, ahogy a róla szóló könyv nevezi, edzőként még a középszerig sem jutott el.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.