Nemzetközi foci

Brutális eső mosta el a Celtic bajnokiját

Az alapszakasz kétharmadánál meglepetésre egyformán áll a két csapat, ehhez kellett az is, hogy a Celtic meccsét elmossa az eső.

Kapcsolódó cikkek

Elég ritkán fordul elő a skót bajnokságban, hogy bármely csapat megszorítsa a Celticet vagy a Rangerst – utóbbi kizárása óta a zöld-fehérek az egyeduralkodók. Bár a Protestánsok már a másodosztályban vannak, jelenleg más veszély fenyegeti az egyeduralmat: az Aberdeen 21 meccs után ugyanúgy 43 ponttal áll, mint a Celtic. Kis bökkenő, hogy a glasgowiak csak 19 találkozón vannak túl, de a teljesítmény így is megsüvegelendő.

December elején a “Desmond” névre keresztelt vihar mosta el a meccsek egy részét, így a Celtic-Hamilton Acadademicals bajnokit is; most pedig a Dundee FC – Celtic maradt el “Frank” miatt.

Frank ugyan javarészt elkerülte a szigetet, de még a szélén is erőteljes zápor és 100-130 kilométeres szél jellemzi, így ellehetetlenítette a mérkőzés megrendezését.

Szerdára virradóra több mint ötezer háztartás és kereskedelmi ingatlan maradt áram nélkül Skóciában.

Az Aberdeen egyébként összességében botlott, hiszen 0-0-ra végzett a Partick Thistle csapatával.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik