Még nem tudjuk, milyen ellenfeleket sorsolnak december 12-én a magyar válogatottnak a jövő évi franciaországi Európa-bajnokságra, de a szerepléssel kapcsolatosan már sorra születnek a találgatások. A szurkolói reménykedés persze a szerencsére is szerepet oszt, mert az nyilvánvaló, a valós erőviszonyok alapján a magyar csapat, kerüljön bármilyen négyesbe, nem lesz ott a csoportkörből továbbjutásra esélyesek között.
Ha a papírformát nézzük, a harmadik kalapból induló magyar csapatnak az eggyel lejjebb sorolt ellenfelek ellen lehet némi esélye a pontszerzésre. A kontinenstorna hangulatát, az ottani hatásokat nem lehet előre modellálni: negyvennégy éve nem jártunk Eb-n… Ám ha abból indulunk ki, hogy a világranglista, plusz a pótselejtező alapján mégiscsak lehet keresnivalónk a gyengébbnek számító csapatok ellen, máris kezdhetünk számolgatni – akár a továbbjutással kapcsolatosan.
Merthogy a tornát olyan lebonyolítás szerint rendezik, amilyenre utoljára az 1994-es, szintén 24 csapatos világbajnokságon volt példa. A hat négyes csoportból az első két helyezett mögött további négy csoportharmadik is továbbjut. (Nekünk különösen ismerős a szituáció, hisz a selejtező vége felé mindenki azt leste-számolta, hogyan lehet legjobb harmadik a Storck-csapat.) Vagyis igazából nem a tizenkét legjobbal kell versenyeznünk, hanem a maradék tizenkettőből kellene nyolcat megelőznünk. Ami azt jelenti, hogy – például – az utolsó kalapból indulókon kívül még két együttesnél kellene jobb mutatókkal zárnunk.
Nehogy azt higgyük, hogy ez a pozíció mindig a „lúzerek” reménysége volt! Érdemes megnézni, az érintett három világbajnokságon kik zártak legjobb harmadikként a csoportjukban, hogy továbbjussanak a kieséses szakaszba. Persze, rögtön az elején hangsúlyozni kell, hogy 1986-ban és 1990-ben még csak két pontot adtak a csoportkörben a győzelemért, azaz máshogy is állhatott volna a táblázat a mai pontozás szerint.
A mexikói világbajnokságon éppenséggel Magyarország is kis híján továbbjutott csoportjából – igen, a 0-6-tal és 0-3-mal együtt is csak kevésen múlt, hogy nem lettünk benn a négy legjobb harmadik közt, hiszen Kanadát legyőztük. A 2 ponttal végül mégis hazautaztunk, mert Uruguay megelőzött minket. Az az Uruguay, amelyik éppúgy megkapta a maga hatosát a csoportban (a dánoktól) és még meccset sem nyert! Csakhogy a gólkülönbsége 2-7 volt a mi 2-9-ünkkel szemben s mivel nem a győzelmek száma, hanem ez utóbbi rangsorolt, Francescoliék mehettek még egy kört (a tizenhat között a későbbi győztes Argentína ütötte ki őket). További érdekesség: a legjobb harmadikok közöt ott volt Bulgária is, amely szintén nyeretlenül lépett tovább, valamint az a Belgium, amely később megtáltosodott, kiütötte a favorit szovjeteket, majd spanyolokat is és végül bronzérmes lett.
Négy évvel később még tovább jutott egy szerencsés harmadik, hiszen Argentína, azok után, hogy Kamerun és Románia is megelőzte a csoportban, végül ismét döntőt játszott. Ekkor is elég volt egy győzelem és egy döntetlen a továbbjutáshoz a harmadikok többségének, Maradonáékon kívül Kolumbia és Uruguay is így vergődött tovább (más kérdés, hogy nekik a nyolcaddöntőben véget is ért a torna), az Európa-bajnok, abszolút esélyes Hollandia viszont még meccset sem tudott nyerni – igaz, némi balszerencsével, sorsolással dőlt el, hogy a teljesen azonos mutatóval végző írek megelőzik őket a csoportban. A hollandok három halvány döntetlennel léptek a tizenhat közé, ahol aztán a későbbi világbajnok NSZK hazaküldte őket.
1994-ben rendezték az utolsó világbajnokságot, amelyen még huszonnégy csapat szerepelt, itt viszint már a hárompontos rendszerben játszottak. És ezen az igen színvonalas viadalon bizony még a hat szerzett pont sem volt garancia a sima továbbjutásra a csoportból, Belgium és Argentína is csak legjobb harmadikként ment tovább, holott a háromból két meccsüket megnyerték. A rendező Egyesült Államok az egyetlen sikerével továbbgyűrte magát (Kolumbia ellen nyertek, a tragikus emlékű Escobar öngóljának köszönhetően). Az igazi „túlélő” az oalsz válogatott volt, amely hagyományainak megfelelően visszafogta magát a csoportkörben: Baggióék egy meccset nyertek és mindössze két gólt lőttek, mégis továbbmentek. Majd, miután a tizenhat között Nigéria szinte már feltette őket a repülőre, azt is túlélték és végül a döntőig meg sem álltak.
Látható tehát, hogy kis szerencsével egyetlen győzelem, vagy két döntetlen is elég lehet a továbbjutáshoz – bár a három pontos rendszerben ez utóbbi szinte kizárt. Mindenesetre, ha a negyedik kalapból sorsolt vetélytárs ellen nyerni tudna a magyar válogatott, az nem csak a történelemkönyvek miatt lenne érdekes (első győzelmünk lenne a modern Európa-bajnokságok történetében), de akár továbbjutást is érhetne. Ám azért a papírforma és az 1994-es tapasztalatok alapján alighanem két meccsen is pontot kell szereznie annak a csapatnak, amelyik a vigaszágon szeretne továbbmenni. Minden más kombinációval érdemes megvárni a sorsolást.
