Nemzetközi foci

A norvégoknak mindegy, csak jussanak tovább

Nem tartanak a tizenegyesektől sem.

Kapcsolódó cikkek

Vasárnap este eldől, hogy az egygólos előnyben lévő magyar válogatott, vagy Norvégia jut ki a jövő nyári Európa-bajnokságra. Ha a mieink nem kapnak ki, akkor biztos résztvevői vagyunk a franciaországi tornának, 1-0-s vereség esetén viszont hosszabbítás, majd adott esetben tizenegyesek következnek, míg más arányú norvég siker esetében az északiak jutnak tovább.

A norvég h-a.no portál leginkább az 1-0-s norvég sikert tartja valószínűnek, ebből kifolyólag három játékost is a tizenegyes-párbajról faggatott.

– A tizenegyes az tizenegyes – mondta Marcus Pedersen. – Jó néhányat berúgtam, néhány pedig kimaradt, de most nem lesz gond, ha tizenegyes-párbajra kerül sor.

– Nem számít, hogy hogyan jutunk ki az Európa-bajnokságra, csak legyünk ott. Lehet, hogy tizenegyesekkel kvalifikáljuk magunkat, lehet, hogy máshogy, mindegy – mondta a kapus Örjan Nyland, aki az első meccs góljáért magát hibáztatta, úgy véli, rosszul helyezkedett Kleinheisler lövésénél.

– A győzelemért lépünk pályára. Ha egy-nullra nyerünk, akkor jönnek a tizenegyesek – mondta Jo Inge Berget. – Ott bármi megtörténhet, viszont vannak rutinos gólszerzőink, így nem lesz gond ott sem. Ha akkor még pályán leszek, én is elvállalom a rúgást.

Olvasói sztorik