Nemzetközi foci

Legendás románok jönnek Budapestre

A 31 évvel ezelőtti Európa-bajnoki résztvevő csapatuk tagja is elkísérik a válogatottat.

Kapcsolódó cikkek

Az UEFA honlapja komoly teret szentel a pénteki Magyarország–Románia mérkőzésnek, amely 20.45-kor kezdődik a ferencvárosi Groupama Arénában. A vendégek részéről többen is nyilatkoztak az Európa-bajnoki selejtezővel kapcsolatban.

Meggyógyult fejsérüléséből a román válogatott és a török Ankaraspor középpályása, Gabriel Torje, aki izgatottan várja a mérkőzést.

– Ha három pontot szerzünk, akkor kilencven százalék, hogy kijutunk. A magyarok uralták a játékot az elmúlt meccseiket, amelyeket eltökéltséggel nyertek meg, de a mi technikai képzettségünk jobb, ez ki kell használnunk – mondta Torje.

A csapatkapitány, Razvan Rat tudja, hogy különleges mérkőzés vár rájuk, ő mégis úgy szeretne játszani, mint bármikor máskor.

– Ez egy különleges mérkőzés lesz, és nem csak azért, mert nagyon fontos az eredmény. Ez a találkozó felemelhet minket a magasba, vagy eltemethet. Három pont egyértelműen megkönnyítené a dolgunkat a folytatásban. A két ország közti rivalizálás kevésbé fontos számomra, megpróbálom megfelelően elvégezni a feladatomat, és úgy játszani, mint bármely más mérkőzésen – közölte Rat.

A Steaua Bucuresti középpályása, Adrian Popa szavaiból az tükröződik, hogy a vendégek tökéletesen elégedettek lennének egy döntetlennel, ami a csoport állását figyelembe véve nm is csoda…

– Egyáltalán nem félek a budapesti légkörtől, mert a közelmúltban játszottam Belgrádban, a Partizan ellen. Az a legfontosabb, hogy ne kapjunk ki, és emelt fővel hagyjuk el a pályát.

A Román Labdarúgó Szövetség felkérte azokat a játékosokat, edzőket és vezetőket, aki az ország történetében először, 1984-ben kiharcolták az Európa-bajnoki kijutást, hogy kísérjék el a válogatottat Budapestre. A 31 évvel ezelőtti szövetségi kapitány, Mircea Lucescu nem lehet itt, de 15 egykori játékosok, a szakmai stáb néhány tagja, valamint a szövetség akkori elnöke is itt lesz.

– Ez a két mérkőzés a legfontosabb, figyelembe véve a csoportunk állását és a pontkülönbségeket. Bízom benne, és tudom, hogy minőséget képviselünk, és képesek vagyunk kijutni az Európa-bajnokságra. Bízom a játékosokban – nyilatkozta Anghel Iordanescu szövetségi kapitány. – Azért utazunk Budapestre, hogy jó eredményt érjünk el. Ha védekeznünk kell, akkor védekezni fogunk. Ha lesz lehetőségünk támadni, és támadnunk kell, akkor azt fogjuk csinálni. Ez nem egy jó időszak számunkra, mert a legutóbbi mérkőzésünkhöz, az Észak-Írország elleni null-nullhoz képest kilenc fontos játékosunk hiányzik.

Olvasói sztorik