Nemzetközi foci

Csak egy csapat kezdett jobban a Fradinál Európában

A svájci FC Basel is hibátlan öt forduló után, de két góllal többet lőtt, mint a magyar éllovas.

Kapcsolódó cikkek

Kiváló rajtot vett a Ferencváros az élvonalban: az ezüstérmes együttes az első öt fordulóban hibátlan maradt, így 15 pontjával immár öt egységgel előzi meg a második Haladást. A Fradi 12 gólt lőtt, és csak kettőt kapott, így gólkülönbsége is kiemelkedő a magyar élvonalban.

A nyáron indult európai bajnokságokban sem találunk sokkal jobb mutatókkal rendelkező csapatokat, sőt gyakorlatilag csak egy klub kezdett erősebben a Fradinál: az FC Basel ugyanis első öt bajnokiján több gólt lőtt, 14-nél jár már, mellette pedig négyet kapott. Szintén öt győzelemmel rajtolt az orosz CSZKA Moszkva, az ukrán Dinamo Kijev és a szlovák Trencín is – közülük azonban egyedül a Kijev tudott tíz gól fölé kerülni (11) az első öt bajnokiján.

Négy forduló után még hibátlan a skót Hearts, a moldovai Zimbru Kisinyov és a bosnyák Zrinjski, míg a luxemburgi Fola Esch, a skót Aberdeen, az örmény Shirak, valamint az északír Cliftonville és Linfield pedig első három meccsükön nem hibáztak – utóbbi lőtt még tíz gólnál többet a százszázalékos rajtolók közül, egész pontosan 12-t, annyit, mint a Fradi.

Több topbajnokság is kezdetét vette időközben, hibátlan csapatokból ott sincs hiány az első fordulókat követően, igaz ezekben a bajnokságokban még legfeljebb csak két kört játszottak a csapatok. Angliában két nyert meccsel áll a tabella élén a Manchester City, Leicester City, Liverpool, Manchester United négyes, míg Franciaországban a Paris Saint-Germain, a Reims és a Caen nem hibázott. Két győzelme van a holland Ajaxnak és Feyenoordnak, míg a kevésbé neves pontvadászatokban a montenegrói Podgorica és a macedón Szileksz kezdett két-két sikerrel.

A Fradi 12 lőtt gólja holtversenyben a második legtöbb a fent említett csapatok közül, és a két kapottal is előkelő helyen áll, bár ebben több hibátlan védekezéssel rajtoló együttes is megelőzte: a Trencín, a Zrinjski, a Cliftonville, a Manchester City, a Liverpool, a Manchester United, a Podgorica, a PSG és a Caen hálója is érintetlen maradt idáig.

Olvasói sztorik